Eddig egyetlen hivatalos kérvény sem érkezett Čaputová elé az ukrajnai katonai szolgálattal kapcsolatban

Caputova
Pozsony |

Már körülbelül 80 szlovákiai állampolgár érdeklődött a köztársasági elnök hivatalánál az ukrajnai katonai szolgálatról, hivatalos kérvényt azonban egyelőre senki sem nyújtott be – tájékoztatott Martin Strižinec, az államfő szóvivője.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, több szlovákiai állampolgár is szeretne részt venni az ukrajnai harcokban, viszont a hazai törvények tiltják az efféle háborús részvételt. Ha valaki mégis harcolni szeretne, egy bonyolult adminisztrációs folyamatot kell követnie: először is kérvényt kell benyújtani a járási hivataloknál, amelyek aztán továbbítják a dokumentumokat a védelmi, valamint a belügy- és a külügyminisztériumhoz. Ha a felsorolt tárcák jóváhagyják a kérvényt, akkor a végső szót Zuzana Čaputová mondja ki.

Strižinec elmondta, ugyan többen is információkat kértek az államfői hivataltól, de hivatalos kérvény egyelőre nem érkezett.

(nar, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?