E-matricák januártól

Pozsony |

<p>Januártól vezetik be az országban az elektronikus sztrádamatricákat, a klasszikus levonó formájú matricák, amelyeket most még a szélvédőre ragasztunk, végleg eltűnnek &ndash; közölte tegnap a Nemzeti Autópálya-kezelő Társaság (NDS). A matricák ára nem változik.</p>

Bár az elektronikus matricák rendszere 2016. január 1-jétől érvényes, az ellenőrzésre szolgáló kamerarendszert az országban csak februártól fogja bekapcsolni az NDS. Január végéig még ugyanis érvényesek az idén megvásárolt éves matricák, a kamerák felvételéről pedig nem lehetne leszűrni, hogy a szélvédőn érvényes vagy lejárt matrica van-e. „Ezért, hogy ne büntessünk igazságtalanul, a kamerák csak februártól fogják figyelni az autók rendszámát” – magyarázta Milan Gajdoš, az NDS vezérigazgatója.

Amint olyan rendszámot észlelnek, amelyre nincs kiállítva matrica, megkeresik a gépjármű tulajdonosát, és kiküldik a bírságot. A rendszer független a rendőrségtől, az ellenőrzés és a büntetés az NDS kompetenciája. Az eddigi mérések igazolták, hogy a kamerák a forgalom 90 százalékát képesek ellenőrizni. „Kiszámoltuk, hogy egy sofőr, ha nagyon nagy szerencséje van, legfeljebb négy napig tudna közlekedni e-matrica nélkül úgy, hogy nem vennénk észre” – fűzte hozzá Gajdoš.

Az e-matricát benzinkutakon, a határátkelőkön elhelyezett automatákból, a www.eznamka.sk oldalon (magyar nyelven is elérhető) vagy mobiltelefonos alkalmazás segítségével vehetjük meg. Aki gépkocsijára egyéves matricát vesz, de például fél évvel később úgy dönt, autóját eladja, a matrica az adott autóra marad érvényes. Tehát ha új rendszámot is kap a jármű, a matrica érvényes marad. A rendszer csak a matrica másik autóra való átvitelét nem teszi lehetővé.

Továbbra is a 10 napos, 30 napos és egyéves matrica közül válogathatunk, az árak is változatlanok. A súlyosan egészségkárosodott személyeknek (ZŤP) kiadott parkolókártyák tulajdonosai a továbbiakban is ingyen használhatják a sztrádákat, aki idén regisztrálta kártyáját, annak az engedélye automatikusan 2016-ban is érvényes. A rendszer december közepén indul, tehát az első e-matricákat már nem egész egy hónap múlva megvehetjük, viszont csak január 1-jétől lesznek érvényesek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?