Drágább lett az életünk tavaly

Pozsony |

<p>Főként&nbsp;az&nbsp;üzemanyagárak nőttek 2016-ban,&nbsp;az&nbsp;élelmiszer és&nbsp;az&nbsp;energia olcsóbb&nbsp;lett.</p>

Szlovákiába visszatért az infláció. Tavaly decemberben olyasmi történt, amire három éve nem volt példa: az előző év azonos időszakához képest nőttek az árak. Legutóbb ilyesmi 2013 decemberében fordult elő. 

Látványos drágulásról természetesen ezúttal sem beszélhetünk. A Statisztikai Hivatal szerint az elmúlt hónapban 0,2 százalékkal emelkedtek az árak az egy évvel korábbihoz képest, a drágulás mértéke azonban az elemzőket is meglepte: a többségük ugyan számított arra, hogy decemberben nőnek az árak, 0,1 százaléknál nagyobb inflációt azonban nem vártak. 

Az egyes termékek és szolgáltatások ármozgása között ezúttal is jelentős különbségek vannak – nyilatkozta Juraj Valachy, a Tatra banka elemzője. Tavaly decemberre szerinte például már teljesen elvesztette hatását az előző Fico-kabinet által a diákok és nyugdíjasok számára bevezetett ingyenes vonatozás, miközben az üzemanyagárak tovább nőttek. A kőolaj világpiaci árának a növekedése miatt Szlovákiában másfél éve nem tankolhattunk olyan drágán, mint jelenleg. Csak a gázolaj ára több mint 5 centtel nőtt az elmúlt egy hónapban, ami jelentős többletkiadást jelent a fuvarozóknak. Így nem csoda, hogy a legnagyobb drágulást, 2 százalékosat, a közlekedésben mérték. Katarína Muchová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője szerint többet fizettünk azonban az éttermekben és a kávézókban, és nőtt az oktatással és az egészségüggyel összefüggő szolgáltatások ára is. A Statisztikai Hivatal nem szolgált jó hírekkel a dohányosoknak és az alkohol kedvelőinek sem, a dohányáru és az alkoholos italok ára az elmúlt egy évben szintén több mint 1%-kal nőtt. 

A jó hír, hogy az élelmiszerek áresése az elmúlt egy évben is folytatódott, és a rezsiköltségek is tovább csökkentek. Hogy az átlagos drágulás decemberben csak 0,2% volt, elsősorban ez utóbbiaknak köszönhető, a lakossági energiaárakat ugyanis államilag szabályozzák, miközben az elmúlt időszakban folyamatosan csökkentek. Ha az államilag szabályozott energiahordozók hatását nem vennénk figyelembe, Szlovákiában decemberben nem 0,2, hanem csaknem 1%-os inflációról adhatott volna számot a Statisztikai Hivatal. 

„Idén nagyjából 0,7%-os drágulás várható” – állítja Muchová. Valachy szerint azonban az 1%-os infláció sem elképzelhetetlen, azelkövetkező időszakban így fokozatosan közelítünk az Európai Központi Bank által ideálisnak tartott 2%-os inflációs ütemhez. A jegybank szerint az előttünk álló években tovább gyorsul az áremelkedés üteme: a 2017 és 2019 közötti időszakban 1,2 és 1,9% között mozoghat, ami főként az üzemanyagok további várható drágulásával magyarázható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?