Drágább lesz a csapvíz, mint a bor vagy a vodka?

voda
Nyitra |

A magas energiaárak miatt a szlovákiai családok hamarosan a vezetékes ivóvízért is jóval nagyobb összeget lesznek kénytelenek fizetni, ha nem lép közbe az állam.

„Az államnak a lehető leghamarabb meg kell határoznia az energiaárakat, még akkor is, ha ehhez szabványosnak épp nem nevezhető lépésekhez kell is folyamodnia” – mondta el Boris Kollár házelnök csütörtökön a Nyugat-szlovákiai Vízművek (ZVS) képviselőivel folytatott nyitrai egyeztetését követően. A házelnök szerint a villamosenergia-árak emelkedése olyan mértékű, hogy az az egész szlovák gazdaságot veszélyezteti.

A vízszolgáltatók máris bejelentették, hogy ez az ivóvíz árának a gyors emelkedésében is megmutatkozhat. „Egy kelet-szlovákiai vízszolgáltató például eddig évente mintegy hatmillió eurót fizetett az áramért. Ma már ugyanez 11-12 millió eurójába kerül, jövő januártól pedig évi 56 millió eurót kellene fizetnie. Ha így folytatjuk, a bor vagy a vodka olcsóbb lesz, mint az ivóvíz” – figyelmeztet Kollár. Szerinte az államnak épp ezért a lehető leggyorsabban be kell avatkoznia. „Ellenkező esetben a rendszer teljesen összeomlik. Az emberek nem tudnak majd fizetni az áramért, a gázért vagy a vízért. A vállalkozások csődbe mennek, és velük együtt az egész gazdaság és az állam is” – állítja Kollár, aki úgy gondolja, hogy nagyon kemény lépésekre lesz szükség az állam részéről, amelyek sok pert válthatnak ki, de szerinte „vállalnunk kell ezt a kockázatot, hogy megmentsük a családokat, az önkormányzatokat, a vállalatokat és a gazdaságot”. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?