Döntöttek: nem lesz Híd–MKP választási koalíció

<p>Elindult weboldalunkon az Új Szó Stúdió vitaműsor, amelyet az előrehozott választásokig biztosan láthatnak az olvasók heti-kétheti rendszerességgel. Első adásunkba elfogadta a meghívást Bugár Béla, a Híd és Berényi József, a Magyar Koalíció Pártja elnöke. Az alábbiakban a két pártelnök vitájának kivonatos változatát olvashatják. Az eredetiség kedvéért megőriztük a két politikus közti tegeződést.</p>

Az elmúlt pár hét arról szólt, lesz-e együttműködés a két párt között. Most már úgy tűnik, nem lesz, bár Berényi József minap azt mondta, pártja továbbra is nyitott az együttműködésre. Ez még mindig érvényes?

Berényi József (BJ): Ez így van. Az Országos Tanács döntése alapján nem zártunk le semmilyen tárgyalási lehetőséget. Az a meghívó azonban, amit kaptunk, arról szólt, hogy induljunk a Most-Híd listáján. Ilyen jellegű meghívásról sajnos nem tudunk tárgyalni, de más lehetőségekről, elsősorban a koalícióról igen.

De ha Önök azt állítják, hogy mindenképpen tárgyalni akarnak, akkor minden meghívás meghívásnak számít.

BJ: Nem igazán. Ha olyan meghívót kapunk, hogy induljunk a Most-Híd listáján, a meghívók pontosan tudják, számunkra ez elfogadhatatlan. Amint ez a meghívás másként fogalmazódik meg, nyitottak vagyunk.

Bugár Béla (BB): Gondolom, Jóska is tudja, hogy bármilyen problémát csak tárgyalással lehet megoldani. Azok után, hogy a sajtóban elkezdődött az üzengetés, küldtünk egy meghívót múlt hét péntekre, hogy tárgyaljunk arról, hogyan lehet együttműködni akár egy listán belül is. Véleményeink különböznek, de ezt csak tárgyalásokkal lehet feloldani. Elutasítottak bennünket. Úgy gondolom, nincs már idő. Nálunk ugyanis már az egyes járások összeállították javaslataikat, a járáson belüli sorrendeket, ennek határideje már le is járt. Jövő héten már a listáról tárgyalunk. Ha az MKP múlt hét pénteken eljött volna, lehetséges, hogy a tárgyalás kimenetele teljesen más lett volna. Annak sem látom értelmét, hogy ha elutasítják felkérésünket, tovább idegesítsük a választókat. Ráadásul nem ez volt az első elutasítás. Többször próbálkoztunk: nem kaptunk lehetőséget a kisebbségi nyelvhasználatért szervezett tüntetésen, a megyei választások előtt is elutasítottak bennünket, és folytathatnám. Az már csak hab volt a tortán, hogy a mostani meghívást a tárgyalásra az MKP elutasította.

BJ: Minden, amit Béla felsorolt, az előző MKP-vezetés idején történt. Azóta, hogy másfél éve én vezetem a pártot, egy választást értünk meg, mégpedig a helyhatóságit. Akkor az MKP OT döntése az volt, hogy a helyi szervezeteken múlik, akarnak-e együttműködni a Híddal. Néhány helyen ez az együttműködés megtörtént. A mostani meghívót világosan fogalmaztátok: arról akartok tárgyalni, hogy a ti listátokon induljunk. Én most azt mondom, ha elfogadjátok a meghívást a koalícióról, akkor nekem a stúdióbeszélgetés után mandátumom van tárgyalni. Kérdésem: elfogadjátok-e a koalíciós lehetőséget, mert akkor tárgyalhatunk.

BB: A válasz egyszerű: a ti véleményetek ez, a mienk más. Helyi szinteken nagyon sok ellentét alakult ki a két párt között. Két évig árulóztatok, bár te azt mondod, az az előző vezetés idején volt, viszont te magad mondtad, hogy számolsz Csáky Pállal, aki az egyik blogbejegyzésében azt írta, amit az MKP elmondott a Hídra az elmúlt időszakban, továbbra is érvényes. El kellene felejteni ezt a kétarcú játékot. Mi az együttműködést akartuk, és nem diktáltuk, hogy az együttműködés csak és kizárólag milyen formában valósulhat meg. Azt írtuk, tárgyaljunk, hogyan lehet együttműködni egy listán…

BJ: A ti listátokon…

BB: Az nincs ott, olvasd el a levelet.

BJ: Felolvassam?

Most is az zajlik, ami az elmúlt hetekben. A vita arról szól, ki és hogyan tudja becsempészni a Fekete Pétert a másik mellényzsebébe, vagyis kin múlott az, hogy nem lesz együttműködés. Nekem úgy tűnt, egyik párt részéről sem őszinte az együttműködés indítványozása a választások előtt. Ez a kérdés traumatizálja a szlovákiai magyarságot, ezért el kellene felejteni, és azzal kellene foglalkozni, hogy mi lesz.

BB: De mi ezt mondjuk. Mivel nem volt tárgyalás, részünkről a kérdés le van zárva, készülünk a választásokra. Igaza van, ne traumatizáljuk a szlovákiai magyarokat, hogy lesz vagy nem lesz együttműködés. Nem lesz. Most arról kellene beszélni, hogy minimum kisebbségi téren vannak közös céljaink. Hogy ezeket a közös célokat – külön úton járva is – hogyan lehet elérni. Szerintünk a jobboldali pártokkal együttműködve. Nekünk azt kell kommunikálni, hogy az SDKÚ, a KDH és Híd hármas alakíthat ki alternatívát a Smerrel szemben. Ez a hármas ugyanis másfél év alatt eltávolította azt a feszültséget, ami Ficóék idején keletkezett.

BJ: Lehet csákypálozni, Duray Miklóst kihagytad, de ezeket kellett volna félretenni, mert nem feltétlenül tetszik nekünk sem minden jelöltetek, gondolok itt a Matica volt alelnökére, de ezt csak azért hozom fel, hogy nem érdemes visszamutogatni arra, mi történt az elmúlt időszakban.

BB: Hadd reagáljak erre a maticás alelnöközésre. Ez az ember azóta, hogy Turócszentmárton polgármestere, minden évben összehívja a helyi kisebbségeket, köztük a magyart is. Ez azelőtt soha nem volt.

BJ: Ismétlem: másfél éve én vagyok az elnöke ennek a pártnak, kritizáltuk a kormányt, véleményt mondtunk, de a személyeskedéseket félretettük. Nem tudsz tőlem olyat idézni, hogy árulóztam volna, vagy azt mondtam volna, szlovákbérenc, vagy mást. Részünkről az együttműködés őszinte hajlama megvolt. Tény, hogy tovább kellene lépni, és másról beszélni, a helyzet nem egyszerű. Hiszen látjuk, hogy Fico visszatérése meglehetősen reális. Látjuk azt is, hogy ha az MKP nem jut be a parlamentbe, a jobboldal feltehetőleg nem is tud kormányt alkotni.

Berényi Józsefnek ebben igaza van, hiszen Bugár Béla is csak az SDKÚ-ról, a KDH-ról és a Hídról beszélt, az MKP-t meg sem említette…

BB: Mert a parlamenti pártokról beszélek.

De mi arról beszélünk, mi lesz március tizedike után…

BB: A kiszorítósdit maga az MKP okozta. Az MKP megdicsérte az SaS-t karakán kiállása miatt, aminek az eredménye az volt, hogy megbuktatták a kormányt, ami miatt sem az SDKÚ, sem a KDH, sem mi nem tartjuk az SaS-t megbízható koalíciós partnernek. Ebből következik az, hogy aki dicsérgeti az SaS-t, ugyanúgy megbízhatatlan partner, mert bármikor megbuktathatja a kormányt. Amit sérelmeztek, annak az eredménye, amit mondtatok. A szlovák pártok figyelik, mi történik a magyar térfélen. Maga az MKP szorította ki saját magát.

BJ: Ez már minőségbeli különbség, hogy nem az elmúlt két évre mutogattok vissza, hanem az elmúlt egy hónapra. Viszont hogy összekötötték a bizalmi szavazást a mentőöv kérdésével, az a te ötleted volt. Miért kellett összekötni a kettőt?

Abból induljunk ki, hogy összekötötték…

BJ: De Bugár javasolta, hogy összekössék.

BB: Az, hogy azt mondtam, ma már ez is a koalíció asztalán van, nem azt jelenti, hogy én javasoltam.

BJ: Mi is azt mondtuk a mentőövvel kapcsolatban, hogy végül megszavaztuk volna, de azt is mondtuk, hogy ha van egy párt, amelyik ragaszkodik az elveihez, az valahol tiszteletre méltó. És nem az SaS tehet arról, hogy összekötöttétek a két szavazást.

A választások után minden bizonnyal a Smer tud kormányt alakítani úgy, hogy válogathat is a partnerek közül.

BB: Egy hónapja szajkózom, s ezt én kezdeményeztem, hogy ha ez a hármas, a KDH, az SDKÚ és a Híd összefog, akkor ez alternatíva, mert Fico nem válogathat. És ez a hármas dönt, hogy alakul-e nagykoalíció.

A legutóbbi felmérések szerint több mint hetven képviselője lenne a Smernek. Ha történetesen az MKP bekerülne a parlamentbe, a Híd az SDKÚ– KDH–Híd hármast erőltetné, Fico megszólíthatja az MKP-t is. Önök mit mondanának?

BJ: Ha bekerülünk a parlamentbe, elsődlegesen a jobboldali pártokkal fogjuk keresni az együttműködést, még akkor is, ha mindent megtesznek azért, hogy leszorítsanak minket a politikai palettáról. Nem igaz, hogy nem tudunk a szlovákokkal együttműködni. Ha megfelelő erővel bejutottunk a testületekbe, akkor nem tudnak bennünket megkerülni. Ha bekerülünk a parlamentbe, a hátunk közepe sem kívánja, hogy Robert Ficóval üljünk le tárgyalni. Amit Béla elmondott arról, hogy ez a hármas alakítson alternatívát, teória. A számok mást mondanak. Egyértelműen Fico fogja osztani a lapokat, ott lehet mellette az SNS. Tehát egy hármasnak nincs lehetősége mozgásteret kialakítani. Velünk talán lenne. Ezért nem értem ezt az óriási elutasítást. De mondok egy másik dolgot is. Kormánykoalícióra kerültök, de továbbra is MKP-s polgármesterekkel kell együttműködnötök, hogy Dél-Szlovákia fejlődjön. Akkor meg mi értelme van annak az elutasításnak, amit most tapasztalunk? Felesleges az elutasítás, mert egymásra vagyunk utalva.

BB: Emlékszem arra az időszakra, amikor ellenzékben voltunk. És emlékszem arra is, milyen az, amikor valaki megpróbál konstruktív ellenzéki szerepet vállalni. Nem azzal kell törődni, mit fog csinálni a Híd, hanem azzal, hogy mit fogtok ti csinálni. Mi azzal törődünk, mit fogunk mi csinálni. Mi erről a hármasról beszélünk, mert ha nem tesszük lehetővé Ficónak, hogy válogasson, akkor nem lesz más lehetősége, hacsak valamelyik párt, például az MKP vagy az SNS nem dönt úgy, hogy elmegy Ficóval. Nem születhet olyan kormány, amelyben Fico diktál, mert annak már megittuk a levét egyszer. Végigpofozták a magyar kérdéssel az országot.

Ez így van. De Berényi József az imént azt mondta, igenis a jobboldali együttműködést keresi az MKP. Azt el tudják képzelni, hogy ha az MKP bekerül a parlamentbe, egy kormánykoalícióban üljenek velük? Mert az MKP el tudja képzelni a Híddal.

BJ: Nemcsak hogy el tudjuk képzelni, hanem igényeljük.

BB: Nem az a kérdés, hogy mi el tudjuk-e képzelni, nekünk semmi problémánk nincs. Úgy, ahogy eddig is együtt tudtunk működni az MKP-s polgármesterekkel, ugyanúgy együtt tudnánk működni a párttal. De van egy más probléma: el tudja-e képzelni az együttműködést a KDH és az SDKÚ?

Ha a számok olyanok lesznek, akkor kénytelenek lesznek...

BB: Természetes partnerként csak a Hídat tüntetik fel. Amikor rákérdezek, hogy miért, akkor mindig ugyanazt mondják: nem akarjuk, hogy Orbán emberei ott üljenek az elkövetkező időszakban a nyakunkon. Én tudom, hogy ha valakit ütni akarunk, botot mindig találunk hozzá, de – és ez az én problémám is – ha valaki úgy gondolja, hogy az egy karakán kiállás, hogy az SaS megbuktatja a kormányt, akkor nagyon nehéz lesz az együttműködés.

BJ: Orbánozni lehet, de ez egy erős demagógia. Ahhoz, hogy Dél-Szlovákia fejlődjön, nem lehet megkerülni a magyar kormányt, nem lehet megkerülni Orbán Viktort, ha így tetszik, ilyen szempontból ez az együttműködés Szlovákiának kényszere. Az MKP 13 éves fennállása alatt igyekezett jó kapcsolatot fenntartani a mindenkori magyar kormánnyal. Ennek most is így kell lennie. Elsődlegesen nektek kellett volna rámutatni arra, hogy például a Mária-Valéria híd Orbán Viktor kormányzása idején épült meg, és nem mereven elzárkózni Orbán Viktortól és beállni abba a falkába, amely csaholja a magyar kormányt. Ilyen szempontból szerintem komoly visszalépés történt Szlovákiában az elmúlt másfél évben, hogy ellenségként tekint egy szomszédos ország kormányára. Valóban elvszerű politikát kell folytatni minden szinten. Ha szükség van egy jobboldali koalícióra, miért nem lehet ebbe az együttműködésbe bevonni az MKP-t is?

De ezt Figeľ és Dzurinda mondta, nem Bugár Béla…

BJ: De akkor miért nem mondják ezt Pozsonyban, ahol a megyén együtt kormányozunk az SDKÚ-val és a KDH-val. Ott nem vagyunk Orbánisták?

BB: Megyei szinten probléma nélkül együtt lehet működni különféle politikai pártokkal, mert ott másról van szó. Országos szinten ez nem így működik. A kettőt nem lehet összehasonlítani. Én is dolgoztam együtt Orbánékkal, de megvolt a határ, ettől eddig, ugyanis nekünk itt Szlovákiában kell megoldanunk a problémáinkat, ebben segíthet a magyar kormány, és segíthet Brüsszel is. A szlovákiai magyarok nem tudnak 76 képviselőt a parlamentbe küldeni, tehát, ha akarjuk, ha nem, együtt kell működnünk azon szlovákokkal, akikkel ugyan nehéz, de lehet. Ha nem érünk itt el eredményt, hiába kiabálnak ide Magyarországról. Segíthetnek, de a kapkodással ronthatnak is.

BJ: Ahogy ezt most megfogalmazta Bugár Béla, abban egyetértünk.

BB: De én mindig ezt mondom.

BJ: Nem igazán. A magyar kormány igenis tud segíteni, Brüsszel is tud segíteni, a dolgokat alapjaiban itt kell megoldani. De a kettő segítsége nélkül nem megy.

Egy rovatot is elindítunk, vagyis a vendég kérdez a másik vendégtől. Bugár Béla mit kérdezne Berényi Józseftől?

BB: Hogyan képzelitek el az együttműködést a szlovák partnerekkel, ha megdicséritek az SaS-t, amelyik megbuktatja a kormányt, miközben nagyon keményen és fölöslegesen nekimentetek Radičová kormányának, és rugdaltátok?

BJ: Nem hiszem, hogy a szlovákiai magyarok úgy érezték volna, hogy rugdostuk a kormányt, szerintem túl érzékenyek vagytok. Parlamenten kívüli pártként véleményeztük, és ha kellett, kritizáltuk a kormányt. Az együttműködést egyébként nem úgy képzeljük el, hogy kisebbségi nyelvhasználati ügyben átadjuk az irányítást Matovičnak. Ha ezért nem vagyunk koalícióképesek, akkor sajnálom.

Lesz még vita a kisebbségi kérdésekről, de jöjjön Berényi József kérdése.

BJ: A 2010-es választások után gratuláltam neked egy sms-ben a bejutásotokhoz. Azt válaszoltad, hogy köszönöd, és sajnálod, hogy nem jutottunk be. Mi változott másfél év alatt, hogy megteszel mindent, hogy ne jussunk be?

BB: Én ezért nem teszek semmit. Én azért teszek meg mindent, hogy mi bejussunk a parlamentbe. Az, hogy ti elutasítottátok az együttműködést…

BJ: …nem utasítottuk el…

BB: …nem jöttetek el a tárgyalásra, az a ti döntésetek volt.

Milyen eredménnyel lennének elégedettek a márciusi választásokon?

BB: Minden, ami öt százalék felett van, jó.

BJ: Ez ránk is érvényes.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?