Letartóztatták Haščákot, a Penta vezetőjét

Jaroslav Haščák
Pozsony |

Razziát tartott kedd délután a rendőrség a Penta befektetési csoport pozsonyi központjában. Letartóztatták Jaroslav Haščákot, a csoport egyik vezetőjét, akit korrupcióval és pénzmosással gyanúsítanak.

Az Aktuality.sk információi szerint ugyancsak őrizetbe vették a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) kémelhárításának korábbi vezetőjét, Ľubomír Arpášt és a szintén titkosügynök feleségét, Danát is, akik a gyanú szerint 194 ezer euró értékben kötöttek szerződést fiktív tanácsadói tevékenységről egy olyan céggel, amely Haščák ellenőrzése alatt áll. A rendőrség szerint az összeg a Gorilla-felvétel eladásáért járó jutalom volt.

Az ügyről Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter később ígért tájékoztatást. Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő a rendőrségi razziával egy időben a közösségi oldalán a következőket írta:

„A maffia csak annyira erős, amennyire gyenge az állam. Pont.”

A miniszterelnöknek ez napok óta az első bejegyzése, miközben nem jellemző rá, hogy ilyen hosszú ideig ne szólaljon meg a közösségi médiában.

Az Új Szó kiadója a DUELL-PRESS Kft., amely a Penta befektetési csoport 100 százalékos tulajdonában van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?