Danko: Igazságtalanság hátráltatással vádolni a parlamentet

Andrej Danko
Pozsony |

Igazságtalanság azzal vádolni a parlamentet, hogy hátráltatja az alkotmánybíró-jelöltek választását. Ezt Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke jelentette ki szerdán. „Az államfőnek joga van válogatni az alkotmánybíró-jelöltek közül. A másik oldalon hangsúlyozni kell, hogy a parlament teljesíti a kötelességeit, és igazságtalanság azzal vádolni, hogy hátráltatja a szavazást. Biztosítottuk a jelöltek tisztességes meghallgatásának két fordulóját, tisztességesen előkészítjük az újabb kört is” – állapította meg.

Danko emlékeztetett, hogy korábban éppen az elnöki hivatal tétovázott kiválasztani a bírókat. Hozzátette: a párból választás rendszere is csorbát szenvedett azáltal, hogy az elnök nem választott a Mojmír Mamojka - Jana Laššáková kettősből.

„Ilyen helyzet korábban is előfordult. Az elnök előtt voltak a nevek, mégsem nevezett ki senkit. Ma három nevet jelentett be a nyolc jelölt közül. Minden név, amelyet az elnöki hivatal kap, játékban marad egészen addig, amíg meg nem választják az összes alkotmánybírót” – zárta a házelnök.

Kiska szerdán Ivan Fiačant nevezte ki az alkotmánybíróság elnökének, Ľuboš Szigetit pedig alelnöknek. Rajtuk kívül még Peter Molnárt nevezte ki alkotmánybírónak. Az elnök tehát három bírót választott ki a nyolc jelölt közül, akiket áprilisban választott meg az SZK Nemzeti Tanácsa. Úgy véli, az új bíróknak szakmai és erkölcsi szempontból is példát kell mutatniuk a jogászok közösségének és a széles nyilvánosságnak.

Leszögezte: a bírók, akik szerdán tették le az esküjüket, élvezik az államfő bizalmát. Hozzátette: ő kilenc bírót akart kinevezni. Arra számít, hogy a képviselőknek a májusi szavazáson sikerül majd megválasztaniuk a teljes létszámot. Kiska szerint még tíz jelölt hiányzik.

A képviselők áprilisban nyolc jelöltet választottak meg, az elnöknek négyet kellett volna kiválasztania közülük. A taláros testület létszáma a három új bíró kinevezése után sem teljes (13). Miután február közepén kilenc bírónak lejárt a megbízatási ideje, csak négyen maradtak az alkotmánybíróságon.

A parlamentnek 18 jelöltet kellett volna megválasztania, akik közül az elnök nevezte volna ki a kilenc új alkotmánybírót. A képviselők azonban nem tudtak megegyezni ennyi jelölt támogatásáról, ezért újra kell szavazniuk. Az újabb jelöltválasztásra a május 9-én kezdődő ülésen kerül sor. A képviselők 25 jelölt közül választhatnak majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?