Danko felmondta a koalíciós szerződést

Pozsony |

<p>Az SNS felmondta a koalíciós szerződést, a SITA hírügynökség szerint nem hajlandóak tovább az oktatásügyi minisztériumban folyó kihágásokat takargatni.</p>

A SITA információi szerint a koalícióban az oktatásügyi minisztérium okozott konfliktust. A hírügynökség SNS-es forrása szerint a párt nem hajlandó tovább takargatni a volt miniszter, Juraj Draxler és Jozef Brhel vállalkozó kihágásait.

DANKO: PLAVČAN CSAK FOLYTATTA SMERES ELŐDJE MUNKÁJÁT

Danko a 2016 szeptember elsején, Robert Ficóval és Bugár Bélával megkötött koalíciós szerződést mondta fel. Az indoklás szerint meg akarja változtatni a koalíción belüli szabályokat és kapcsolatokat, valamint abszolút új prioritásokat állítana fel, hogy visszaálljon a koalíción belüli, valamint a nyilvánosság és a koalíció közötti bizalom.

A koalíciós szerződés értelmében ugyanakkor az egyik szerződő fél nem mondhatja fel azt egyoldalúan. A szerződés módosításához vagy felbontásához mindhárom koalíciós párt elnökének az aláírására szükség van, vagyis bele kell egyeznie Robert Ficónak (Smer) és Bugár Bélának (Híd) is.  

A Smer alelnöke, Juraj Blanár szűkszavú nyilatkozatban közölte, hogy az SNS meglepő lépésével a párt legmagasabb szervei fognak foglalkozni.

Robert Fico kormányfő szóvivőjén keresztül bejelentette: holnapra összehívják a Koalíciós Tanácsot, ahol azt várja, hogy Danko megmagyarázza ezt az "abszurd lépést".

Közben Jaroslav Paška, az SNS alelnöke nem zárta ki a kormány bukását és az előrehozott választásokat sem, ha a koalíciós partnerek nem tudnak megegyezni.

Bugár: erről a Koalíciós Tanácsnak kell tárgyalnia

Bugár Béla, a Híd elnöke szerint a koalíciós szerződés felmondásáról a Koalíciós Tanácsnak kell tárgyalnia.

Bugár magyarázatot vár az SNS-től. „Vannak dolgok, amiket meg lehet oldani, és vannak, amiket nem“ - mondta a Híd elnöke, aki egyelőre nem tudja, mikor ülhetne össze a Tanács.

A Híd elnöke hozzátette: meglepte Danko lépése. "Ez a kormánykoalíció mostanáig sikeresen teljesítette a programjában szereplő célkitűzéseket, ezért nem értjük az SNS elnökének levelében szereplő követeléseket" - áll a párt állásfoglalásában. Bugárék hangsúlyozzák: a koalíciós szerződés jelenlegi formájában is lehetővé teszi, hogy kiegészítsék a koalíció prioritásait, ha ebben a felek megegyeznek.  A helyzetre való tekintettel ma délután 17.30-kor összeül a Híd elnöki tanácsa. Ellenzék: az SNS zsarolja a partnereit A pozsonyi törvényhozás két nagyobb ellenzéki ereje, az SaS, illetve az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) Danko döntésére hasonló szellemben reagáltak, azt állítva, hogy a lépés csupán az SNS jelöltje által vezetett oktatásügyi tárca körül kialakult botrány elkendőzésére szolgál, illetve a koalíciós partnerek zsarolásának az eszköze. A döntésről a Magyar Közösség Pártja (MKP) közleményben úgy vélekedett: a koalíciós szerződés felmondása rávilágított, hogy a kényszer szülte koalíciót kezdetektől kizárólag az egyéni és lobbi érdekek tartották össze, s most majd kiderül, hogy egy "újratárgyalás" után folytatódhat-e az osztogatás-fosztogatás vagy előrehozott választások következnek-e. Kevéssé valószínű a kormány szétesése az elemzők szerint Bár a szlovák kormánykoalíció második legnagyobb pártját az utóbbi hetekben sorozatosan támadta az ellenzék, elsősorban az oktatási tárcával összefüggésbe hozott, uniós támogatások kapcsán kirobbant pénzügyi botrány miatt, pozsonyi megfigyelők nem tartják valószínűnek, hogy Danko bejelentése a kormánykoalíció széteséséhez vezetne. Hasonlóképpen látja a helyzetet Ján Baránek, a TASR által megszólaltatott politológus is, aki szerint bár az SNS kockázatos játékba bocsátkozott, a párt vezetésének vélhetően nem egy előrehozott választás kikényszerítése a célja, hanem csak az, hogy átértékeltesse a koalíciós szerződésben lefektetett megállapodásokat. "Ez sikerülhet, de nem muszáj, hogy sikerüljön nekik" - vélekedett Baránek, aki szerint a koalíciós szerződés sikeres újratárgyalása, illetve a kabinet újjáalakítása mellett az is a "pakliban van", hogy a jelenlegi kormánypartnerek az SNS nélkül, annak külső támogatásával kormányozzanak tovább, de teljesen az előrehozott választások forgatókönyvét sem lehet kizárni, mivel - mint mondta - Robert Fico reakciója nem látható előre. Az SNS-t, illetve oktatásügyi miniszterét az utóbbi hetekben sorozatosan támadta az ellenzék egy uniós támogatások kapcsán kirobbant pénzügyi botrány miatt. A tárca vezetője, Peter Plavčan azután került támadások kereszttüzébe, hogy néhány hete kiderült: a tárcája alá tartozó és kutatási célokra szánt uniós támogatások elbírálását felügyelő ügynökség egyetlen nagy szlovákiai felsőoktatási intézménynek sem ítélt meg forrásokat. Az emiatt kipattanó botrányra reagálva a tárca leállította a pénzek kifizetését, és vizsgálatot indított az ügyben, illetve hasonló vizsgálatot kért az Európai Bizottságtól is. (SITA, TASR, MTI)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?