Csalódottak a nővérek a béremelés elhalasztása miatt, mi lesz így az egészségüggyel?

Aggasztó a nővérhiány az országban
Pozsony |

Csalódás az egészségügyi nővérek és szülészasszisztensek számára a béremelés elhalasztása – jelentette ki a TASR-nek a nővérek kamarájának (SKSaPA) elnöke, Iveta Lazorová. Szerinte nem tisztessége, hogy a csütörtöki bértárgyalásra nem kaptak meghívót.

„Ez dehonesztáló ránk nézve. A nővérek és szülészasszisztensek régóta várnak már a változásra” – mondta Lazorová. Felidézte, hogy a bérkérdés azóta sincs rendezve, hogy Tomáš Drucker volt az egészségügyi miniszter, holott az új kormány a programnyilatkozatában is kötelezte magát erre.

Emlékeztetett, hogy nővérből és szülészasszisztensből is kevés van, és  a béremelés csak az egyik dolog, amire szükség van az egészségügyi szakemberek elvándorlásának megállításához. „Kilenc javaslatot ismertettünk, amely segítené stabilizálni a létszámot. Eddig egy sem teljesült” – figyelmeztetett.

Lazorová furcsállja, hogy a kamarájukat nem hívták meg a bértárgyalásra. „Bár nem a mi feladatunk a bérekről tárgyalni, de mi is azon vagyunk, hogy javítsuk a körülményeket. Rengeteget dolgoztunk, elemzéseket végeztünk, érdeklődtünk, külföldi összehasonlításokat végeztünk” – tette hozzá, azzal, hogy kamarájukat nem is tájékoztatják a tárgyalások menetéről. „A médiából értesülünk mindenről” – fűzte hozzá.

A csütörtöki bértárgyaláson az Orvosok Szakszervezetének (LOZ) és a Nővérek és Szülészasszisztensek Szakszervezetének képviselői vettek részt. Konkrét megállapodás nem született, az egyeztetés augusztus 9-én folytatódik.

A Munkáltatók Országos Szövetsége (AZZZ)  és a mentőszolgálat tagjai is kritizálták, hogy más ágazati szervezetek nem kaptak meghívót.

Peter Visolajský, a LOZ elnöke erre úgy reagált, hogy a bértárgyalás a szakszervezetekre tartozik, nem a különféle egészségügyi kamarákra. Az egészségügyi minisztérium közleménye szerint gyakran találkoznak a kamarák képviselőivel is, ismerik az elvárásaikat, emellett a bértárgyalásokról is tájékoztatják őket.

Eredetileg június végén kellett volna ismertetni az egészségügyi dolgozók béremelésére vonatkozó javaslatot, Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügyi miniszter és Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter is ezzel az időponttal számolt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?