Csak októberben jön a Bethlen-pénz

<p>Október elejénél korábban nem érkezik meg az oktatási-nevelési támogatás Magyarországról, tudtuk meg az illetékesektől. A pénz még a 2014/2015-ös, tehát június 30-án lezárult tanévre jár.</p>

Egy év csúszásban van, és késik. Az oktatási-nevelési támogatás (közkedvelt nevén a Bethlen-pénz) idén sem érkezik meg korábban, mint tavaly. Több olvasónk is érdeklődött, mikor kaphatja meg a még a múlt tanévre járó támogatást – egy ideig még várniuk kell. „Mi igyekeztünk minél gyorsabban elvégezni a munkánkat. Augusztus vége volt a pályázatok átadásának határideje, ezt be is tartottuk” – mondta lapunknak Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) elnöke. A szervezet augusztus 31-én elküldte az adatokat a Bethlen Gábor Alapnak Budapestre. Jókai Tibor szerint az ottani ellenőrzési és döntési folyamat eltart egy ideig – nem szívesen mondana pontos határidőt, mivel most már nem az ő kezükben van a pályázatok sorsa, ám úgy véli, szeptemberben aligha érkezik meg a dotáció. „Várhatóan a tavalyihoz hasonlóan, csak októberben jön meg a pénz” – tette hozzá az SZMPSZ elnöke. Hosszú folyamatA Bethlen Gábor Alapnál érdeklődésünkre megerősítették, hogy az adatok már megérkeztek. „Hozzánk is rengetegen hívnak emiatt, ám a pénz várhatóan csak október elején-közepén érkezik meg a Felvidékre. Ütemezett kifizetés lesz” – mondta a döntési folyamatra rálátó munkatárs, aki névvel nem kívánt nyilatkozni. Információi szerint idén kevesebben pályáztak, mint tavaly, ám ez sem fogja felgyorsítani a folyamatot. A beérkező pályázatokat először ellenőrzi az alap, majd az értékelő bizottság meghozza döntését. Hogy pontosan mit kell kiértékelni a formailag ellenőrzött kérvényeken, azt nem tudta megmondani. „A döntés szeptember végén várható, attól számítva két héten belül indul a kifizetés” – tette hozzá forrásunk. Semmi sem változikA Bethlen-pénz idén is – ahogy a kiírásban szerepelt – 17 200 forintnak megfelelő euró lesz, és az OTP Bank szlovákiai fiókjaiban lehet átvenni. Tavaly ez az összeg 55 eurót ért, a mostani árfolyam szerint is hasonló summára számíthatnak a szülők (17 200 forint tegnap középárfolyamon 54,77 eurót ért). A pénzért idén április 24-ig lehetett pályázni. A Bethlen Gábor Alap nyújtotta támogatásra a magyar óvodába járó gyermekek, illetve az alap- és a középiskolák tanulói pályázhatnak. Nem változott az egyetemi hallgatói ösztöndíj összege sem: marad a 2800 forint, vagyis a mintegy 9 euró. Az oktatási-nevelési támogatás összegét a magyar kormány 2013-ban költségvetési megszorításokra hivatkozva csökkentette mintegy 20 euróval. Egy éve felmerült az is, hogy a támogatást ebben a formában megszüntetik. Potápi Árpád magyar nemzetpolitikai államtitkár szellőztette meg, hogy a támogatás átalakítását fontolgatják, ám azóta sem történt érdemi változás. Azt sem tudni, mikor „éri utol” a kifizetés a tanévet, vagyis mikor fogja az alap az aktuális tanévre fizetni a támogatást, nem pedig a már befejezettre.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?