Csak a lakosság engedélyezheti az uránbányászatot

<p>Pozsony. Csak a lakosok beleegyezése után lehet a jövőben engedélyt adni az országban uránbányászatra, olvasható a geológiai törvény módosításában, amelyet tegnap hagyott jóvá a parlament. Környezetvédők szerint a parlament nem tiltotta be az uránbányászatot, csupán meghatározta az engedélyezés feltételeit.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

A jogszabály június 15-én lép hatályba, így az Eprestető (Jahodná) mellett tervezett uránércbányára is vonatkozik. A bányászatot megelőző geológiai felmérésnél 2010-től van vétójoguk az érintett településeknek. Peter Žiga környezetvédelmi miniszter szerint viszont ez a vétójog nem vonatkozott Eprestetőre, ahol a kutatást végző cég még 2005-ben kapta meg az engedélyt a geológiai feltárásra, amelyet 2015-ben fejeznek be. A tegnap elfogadott törvénymódosítás szerint viszont az érintett községek vétójoga már a bányászat engedélyezésére is vonatkozik, tehát az eprestetői uránércbányászatot a geológiai felmérés befejezése után csak a lakosság beleegyezésével lehet majd megkezdeni. Az adott ügyben hat település, köztük Kassa is érintett, s mivel a lakosok többsége ellenzi a projektet, a helyi népszavazáson jövőre minden bizonnyal nemet mondanak a megvalósítására. A bányászat engedélyezéséhez mindenképpen sikeres népszavazás kell, vagyis legalább 50 százalékos részvétel, és az igeneknek szavazatoknak kell többséget szerezniük.

Az aranyra nem vonatkozik

Simon Zsolt, a Híd képviselője módosító javaslattal azt akarta elérni, hogy ne csak az urán, hanem az arany ciántechnológiával történő bányászatának engedélyezését is helyi referendumhoz kössék. Ezt a tervezetet a parlament nem fogadta el. A smeres honatyák csak Richard Raši smeres képviselő módosítására bólintott rá, melynek értelmében, ha Pozsony vagy Kassa területén terveznek majd uránbányászatot, akkor annak engedélyezéséről ne csak az érintett városrészekben, hanem az egész városban tartsanak népszavazást.

Raši kampánya

Az ellenzéki képviselők nagyrészt díjazzák a törvény elfogadását, viszont állítják, a Smer részéről csak az őszi önkormányzati választások előtti marketingfogásról van szó. „Kassa lakosai nyertek, de ezért nem a Smernek kell köszönetet mondani, hanem azoknak a polgári aktivistáknak, akik hosszú éveken át figyelmeztettek az uránbányászat veszélyeire, aláírásokat gyűjtöttek és tüntetéseket szerveztek” – nyilatkozta Viliam Novotný, az SDKÚ alelnöke. Meggyőződése, hogy a Smer különböző lobbicsoportok nyomása miatt nem fogadott el korábban ilyen törvényt, most viszont a választások közeledtével így akar segíteni Kassa polgármesterének, Richard Rašinak (Smer) az újraválasztáshoz. „Legutóbb 2009-ben, az SDKÚ képviselője, Jarmila Tkáčová nyújtott be a parlamentben ugyanilyen törvényt, a Smer viszont lesöpörte az asztalról” – fűzte hozzá Novotný.

A Szlovák Környezetvédők Szövetsége szerint a parlament által elfogadott módosítás nem felel meg az évekkel ezelőtt megfogalmazott követeléseiknek. „A bányászatot népszavazáson a bányához közel álló községek lakosai engedélyezhetik, de azok, akik távolabb élnek, s a bányászat az ő egészségüket is veszélyeztetné, már nem szólhatnak bele” – állítja a szövetség Tomáš Rovinský. Szerinte, ha az állam nem képes dönteni az uránbányászat teljes betiltásáról, legalább a községeknek kellene a területrendezési tervükbe foglalni, hogy a bányászatot tiltják. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?