Csak 2020-tól utazhatunk Pozsonytól Budapestig autópályán

autópálya
Budapest/Pozsony |

Három éven belül jóval kényelmesebb lesz az utazás Pozsonyból Budapestre, Magyarország ugyanis 2020-ban akarja átadni a forgalomnak az M15-ös autópálya új szakaszát a szlovák–magyar államhatártól, Rajkától egészen Hegyeshalomig.

A jelenleg meglevő kétsávos elsőrendű utat teljes értékű négysávos autópályává bővítik, amelyen a legmagasabb előírt sebesség 130 km/óra lesz. A munkálatok nem fogják különösebben korlátozni a forgalmat, mivel a sztráda másik felét a jelenlegi útszakasz mellett fogják megépíteni.

Indul az építkezés

A 14,5 kilométeres szakaszt a Strabag társaság fogja megépíteni 63 millió euróért, az összeg több mint felét uniós forrásokból, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből (CEF) fogják finanszírozni. Ez egyfajta garancia arra, hogy a sztrádát 2020-ig befejezik, az unió ugyanis csak abban az esetben fizeti ki az összeget, ha a projekt időben megvalósul. Az M15-ös sztrádát az eredeti tervek szerint már két évvel ezelőtt, 2015-ben be kellett volna fejezni, a munkálatokat viszont csak idén fogják elkezdeni. Ha átadják az új utat, hosszú évtizedek után végre összefüggő autópályával lesz összekötve Pozsony és Budapest.

Kassától Miskolcig

Magyarország legutóbb idén januárban bővítette Szlovákia irányába az autópálya hálózatát, Kassától délre, a szlovák határ közelében nyitotta meg az M30-as autópálya új, 1,7 kilométeres szakaszát. Ahhoz, hogy Pozsonyból Kassára végig magyar autópályán tudjunk utazni, még 57 kilométert kell megépíteni Miskolc és a magyar–szlovák határ között. Ezt az 592 millió eurós beruházást a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. információi szerint a következő öt évben akarja megvalósítani. Az M30-as sztrádát a hivatalos tervek szerint 2021 augusztusában akarják átadni a forgalomnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?