Megváltozott az elektronikus sztrádamatricák rendszere. Mutatjuk hogyan.

sztrádamatrica
Pozsony |

Az elektronikus sztrádamatrica vásárlásánál elkövetett hibák kijavítására a sofőröknek 15 perc helyett már a nap végéig van lehetőségük.

A Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) múlt héten jelentette be a feltételek módosítását. Arról, hogy a hibajavításra túl rövid idő áll rendelkezésre, évek óta figyelmeztettek a szakértők, sőt a Versenyhivatal is. A sofőrök leggyakrabban az autó rendszámában vétenek hibát, és nemegyszer ezt csak órákkal később veszik észre. Míg korábban automatikusan büntetésre számíthattak, jelenleg a nap végéig kijavíthatják a hibát. Másnap már csak abban az esetben lesz lehetőség a hibajavításra, ha a rosszul megadott rendszám nem létezik.

Ha az autó tulajdonosa egy érvényes elektronikus sztrádamatricát új rendszámra akar átíratni, akkor újonnan a sztrádamatrica kifizetéséről szóló igazolásra és az autó eredeti tulajdonosának írásos beleegyezésére is szüksége lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?