Közélet

CoFoE: A polgárok többek között az infrastruktúrát érintő kérdésekről vitáztak

Az Európa jövőjéről szóló konferencia első panelében az EU polgárai többek között az infrastruktúrát, a gazdaságot, a digitalizációt és a szociális biztonságot érintő kérdésekről vitáztak az elmúlt hétvégén. Erről az Európai Parlament tájékoztatott a hivatalos honlapján.
TASR

2021. november 8. 13:21

Európai Parlament
Illusztrációs felvétel - Somogyi Tibor felvétele
A polgári panel, amelynek keretében a gazdasággal, szociális igazságossággal, oktatással, kultúrával, fiatalokkal, sporttal és a digitális transzformációval kapcsolatos kérdésekkel foglalkoztak, a múlt hét végén másodszor valósult meg (november 5-7.). Az első ülésre szeptember közepén került sor a strassbourgi Európai Parlamentben. Novemberben a résztvevők egy videokonferencián keresztül kapcsolódtak össze. A négy polgári panel közül az elsőben meghatározták azokat a témákat, amelyeken lehetne javítani. Ezek közé többek között a digitális infrastruktúra, a fenntartható gazdaság, az adó, a jogegyenlőség, az igazságos hozzáállás, a szociális biztonság, a digitalizáció inkluzív demokratizálása, az adatvédelem és a kiberbiztonság témaköre tartozott. Cseh Katalin magyar EP-képviselő pénteken (november 5.) azt közölte a Twitteren, hogy az Európa jövőjéről szóló konferencia „nagyszerű lehetőség” arra, hogy kilépjünk a brüsszeli buborékból, és megkérdezzük a polgárok véleményét arról, hogy ők hogyan alakítanák az EU-t. Az egyes panelek ajánlásait egy zárójelentésben foglalják össze, amelyet a konferencia ügyvezető tanácsa állít össze 2022 tavaszán. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke hangsúlyozta: a bizottság figyelembe veszi a konferencia eredményeit. A polgári panelek résztvevői között mind a 27 tagország képviselői jelen vannak. A résztvevőknek legalább egyharmada mindegyik panelben a 25 év alatti korosztályhoz tartozik.
Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
obchod

Csak az üzletláncok profitját növelné az áfacsökkentés

koronavírus

A járvány kezdete óta a második legtöbb koronavírus-fertőzöttet azonosították csütörtökön Szlovákiában

martin jurisinec

Az Ukrajna Szlovákiához közeli részein élők nem pánikolnak

tesztelés

Csaknem megduplázódott a fertőzöttek száma a Galántai járásban

Holényi Gergő

Érvénytelen igazgatócserék Nagymegyeren

Csollány

Sopronban temetik el Csollány Szilvesztert

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.