René Vanek (jobbra), a főügyész, Jaromír Čižnár helyettese tavaly a Kuciak-ügyről szóló sajtótájékoztatón is ott volt
Čižnár leváltotta a helyettesét, mert az Alena Zs.-vel kommunikált
Jaromír Čižnár főügyész kedden visszavonta René Vanek főügyészhelyettesi megbízatását. A TASR-t Andrea Predajňová, a Főügyészség szóvivője tájékoztatta.
A döntés hátterében azok a sajtóban megjelent információk állnak, amelyek szerint Vanek Alena Zs.-vel kommunikált. A főügyész több forrásból is ellenőrizte az információkat. Alena Zs. Ján Kuciak és Martina Kušnírová gyilkossági ügyének az egyik gyanúsítottja.
„Jaromír Čižnár főügyész összeegyeztethetetlennek tartja ezt a dolgot a főügyészhelyettesi funkcióval, amely az ügyészségen belül az egyik legmagasabb beosztásnak számít. René Vanek további ügyészi sorsáról a napokban születik döntés” – folytatta a Főügyészség szóvivője.
„Sajnálom. Nagy hibát követtem el, és megfizettem érte. Hiba volt ismeretlen személlyel kommunikálni” – közölte kedden Vanek a TASR-rel. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki az iránt is, hogy egy ilyen hiba eltörli a sokéves tisztességes munkájának az eredményeit.
Hétfőn, az igazságszolgáltatás területén dolgozó több forrás is megerősítette a TASR-nek, hogy Vanek tisztességesen és nagy szakértelemmel végezte a munkáját. Másfelől viszont szerintük, miután megtudta, hogy ki az említett ismeretlen nő, tájékoztatnia kellett volna erről a felettesét. Ismeretlen személlyel egyáltalán nem lett volna szabad kommunikálnia, hiszen a pozíciójából adódóan több biztonsági ellenőrzésen is átesett, és a biztonsági kérdésekről tájékoztatva volt.
Vanek hétfőn (január 14.) megerősítette: 2013-ban egy ismeretlen nő szólította meg a „Messenger”-en keresztül. Azt állítja, hogy azóta néhányszor váltottak pár szót, egyszerű, magánjellegű dolgokról. „Ali Ajuška volt a beceneve, nem tudtam, mi a valódi vezetékneve, ahogy azt sem, hogy kivel van még kapcsolatban. Személyesen sosem találkoztunk” – állítja Vanek. A Denník N napilap szerint utoljára három nappal Alena Zs. letartóztatása előtt kommunikáltak, azaz 2018. szeptember 28-án.
Čižnár ezt követően magyarázatot kért Vanektől. A Főügyészség ugyanakkor kijelentette: Vaneknek nem volt és most sincs köze a Kuciak és Kušnírová meggyilkolása ügyében folyatott nyomozáshoz.
A főügyész 2013. augusztus 8-án nevezte ki Vaneket első számú helyettesévé. Vanek 1996-ban végzett a pozsonyi Comenius Egyetem Jogi Karán. 1999 és 2001 között a malackai (Malacky) Járási Ügyészség ügyészeként dolgozott, 2001 és 2004 között pedig az ügyészség megbízott helyetteseként. 2004-től a szenici (Senica) Járási Ügyészség ügyészeként működütt, 2005-től 2013-ig pedig a Pozsonyi Kerületi Ügyészség kerületi ügyészének volt a helyettese.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.