Čaputová: Utoljára tapsoltunk Meky Žbirkának, köszönöm minden egyes dalát

Miroslav Žbirka

Zuzana Čaputová államfő pénteken részt vett Miroslav „Meky” Žbirka énekes utolsó útján a prágai Strašnice krematóriumban. Az államfő a Facebook-oldalán köszönetet mondott neki az életművéért.

„Utoljára tapsoltunk Meky Žbirkának. Köszönöm minden egyes dalát” – írta Čaputová. Hozzátette: „Sok erőt kívánok a feleségének, Katka Žbirkovának, és gyermekeiknek, Denisának, Davidnak és Lindának.”

A szertartáson Andrej Babiš leköszönő cseh kormányfő is részt vett, valamint Petr Arenberger volt cseh egészségügyi miniszter is.

A gyászszertartáson a járványügyi intézkedések miatt csak meghívottak vehettek részt. A ravatalozóba körülbelül 200-an jutottak be, és a ravatalt a művész Facebook-oldalán keresztül közvetítették.

Žbirka a szlovák könnyűzene legendás alakja volt, többször megkapta a Slávik-díjat (Csalogány-díj) és többször nyert Az év énekese szavazáson is, 2006-ban beválasztották a Szlovák hírességek csarnokába.

Szerdán (november 10.) hunyt el tüdőgyulladásban. 69 évet élt.

Kapcsolódó cikkünk

Elhunyt Miroslav Žbirka

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?