Čaputová nem áll bele a politikai harcokba

v

 

Az államfő a közösségi oldalán reagált a Smer nyitrai tüntetésére, és a személyét ért támadásokra.

A tisztességes megnyilvánulások talán halkabbak, visszafogottabbak, de ugyanolyan erejük van - tette közzé hétfőn a közösségi hálón Zuzana Čaputová államfő azokra a támogató nyilatkozatokra reagálva, amelyeket a Smer-SD május elsejei nyitrai (Nitra) ünnepsége után kapott. A rendezvény fokozatosan a kormány és az államfő elleni tüntetésbe csapott át, és az ellen is tiltakoztak a résztvevők, hogy a parlament kiadja az igazságszolgáltatásnak Robert Ficót.

  „Köszönet azért a sok támogatásért, amit kaptam. Nemcsak számomra fontos ez, hanem sokkal inkább Szlovákia jövője szempontjából. A tisztességes megnyilvánulások talán halkabbak, visszafogottabbak, de ugyanolyan erejük van” – mondta az államfő. „Az az ő bizonyítványuk, hogy milyen politikai eszközöket és nyelvezetet használnak, és ezért vállalniuk kell majd a felelősséget. Az államfőtől távol áll az efféle politikai harc, határozottan visszautasítja. Politikusnőként ezt is el kell viselnie, nőként és anyaként pedig bízik benne, hogy ez a két politikus képes nagyobb tisztelettel viselkedni a közvetlen környezetükben levő nőkkel” – jelentette ki Čaputová nevében Martin Strižinec elnöki szóvivő Robert Fico és Ľuboš Blaha smeres parlamenti képviselőkről.

   Hozzátette, az államfő tisztában van vele, hogy a Smer már a saját államfőjelöltjét keresi, aki hajlandó lesz majd sokakat elnöki kegyelemben részesíteni, és a párt most mindent ennek rendel alá. Ugyanakkor örül is, mert ez azt jelenti, hogy a párt tagjai értik, hogy ő nem fog az igazságszolgáltatás útjába állni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?