Čaputová kíváncsi Gröhling diplomamunkájával kapcsolatos érveire

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Zuzana Čaputová szeretné alaposabban megismerni Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter érveit a diplomamunkájával kapcsolatban – tájékoztatott Martin Strižinec, az elnöki hivatal szóvivője.

Ezt az államfő szerint az indokolja, hogy az oktatási miniszter kedden közzétett nyilatkozata arra utal, hogy a múltban nagyon alacsonyak voltak a követelmények, amelyek alapján a diplomamunkákat értékelték.

Az államfő emlékeztet arra, hogy ami a politikai kultúrát és a politikai felelősségvállalást illeti, a lakosságnak jogos elvárásai vannak a jelenlegi kormánnyal szemben. „Ahhoz, hogy az emberek újra bízni kezdjenek az igazságszolgáltatásban és az intézményekben, be kell tartani ugyanazokat az alapelveket, amelyeket a jelenlegi koalíció tagjai a múltban politikai ellenfeleiktől megköveteltek” – tette hozzá Čaputová.

Az oktatási tárca vezetője kedden azt mondta, nem állította, hogy „diplomamunkája szenzációs és nagyszerű”, de azt nem tartja helyénvalónak, hogy ezeket a korábbi munkákat a jelenlegi feltételrendszernek megfelelően értékeljék. Hangsúlyozta, ma már biztosan másképp írná meg a diplomamunkáját. Azt azonban tagadja, hogy csalással szerezte volna a titulusát. Azt állítja, az akkor érvényben lévő szabályok szerint írta a munkát, és akkoriban megengedett volt a tartalom 50 százalékos egyezése.

Arról, hogy a dolgozatát 11 év után eltávolították az internetről, azt mondta, ez egy licencszerződés alapján történt. „A munka hozzáférhető a iskola könyvtárában, ott bárki megnézheti. Az, amiről tegnap írtak, csak egy internetes forrás volt” – magyarázta Gröhling.

A Denník N hétfőn arról számolt be, hogy az oktatási miniszter diplomamunkája plágiumgyanús, szinte a teljes baccaulareátusi munkáját lemásolta. „A Boris Kollár (Sme rodina) diplomamunkája körüli botrány kirobbanásakor Gröhling arra kérte a Páneurópai Főiskolát (Paneurópská vysoká škola), törölje weboldaláról és helyezze át a könyvtárba a munkáját” – írta a napilap. Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök úgy reagált, sajnálná, ha a kormány elveszítené az oktatási minisztert.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?