Közélet

Čaputová: erős legitimitást kaptam és nagy felelősség hárul rám

A megválasztott köztársasági elnök a választás éjszakáján beszélt elképzeléseiről újságírói kérdésekre válaszolva.
Ibos Emese

2019. március 31. 15:30

caputova
- Somogyi Tibor felvétele

Nem tart attól, hogy permanens konfliktusban lesz a legnagyobb kormánypártttal, a Smerrel és Robert Ficóval?

Az élet arra tanított meg, hogy nem vagyok felelős a végeredményért, pusztán azért, amivel én hozzájárulok a végeredményhez. Így tehát minden kommunikációban, legyen szó politikai vagy véleménybeli különbségről, arra fogok törekedni, hogy a párbeszéd rám eső részét erősen építsem fel. Egyértelmű számomra, hogy ez a kommunikáció nem lesz könnyű, ennek ellenére úgy érzem, erős legitimitást kaptam, és nagy felelősség hárul rám. Úgy érzem, a polgárok részben azért is választottak meg, hogy erre kísérletet tegyek.

Szoros eredményt várt, végül ez nem igazolódott be.

Ez nagyon kellemes meglepetés. Valóban szoros eredményt vártam, mivel már csak két jelölt maradt a második fordulóban, s a második forduló finisében a kampány, beleértve az ellenkampányt is, nagyon intenzív volt. Ezért gondoltam azt, hogy a számok közelebb lesznek egymáshoz. Nagyon örülök a végeredménynek, melyet nagyon erős mandátumként értékelek.

Legyőzte a Smer által támogatott államfőjelöltet, tesz majd kísérletet arra, hogy találkozzon a kormánypárt képviselőivel, hogy rendeződjön a kapcsolatuk? Megválasztását követően milyen lépéseket tervez?

Tervezem, hogy találkozok a kormánypártok képviselőivel, hiszen ebben a pillanatban többségük van a parlamentben. A közeljövőben számos fontos lépés vár ránk, ilyen az új főügyész megválasztása jövőre. Elképzelésem szerint – s erről sokat beszéltem a választások előtt – nemcsak az fontos, hogy jó jelöltet válasszunk, hanem ideális esetben az is, hogy módosítsuk a főügyész megválasztásának és kiválasztásának módját is. Igyekszem majd megszólítani a pártok elnökeit nemcsak ebben a témában, hanem általában az igazságosság, a környezetvédelem, valamint az idősek és a gyengék védelmének témáiban is. Szeretném napirenden tartani ezeket az ügyeket. Szeretném megismerni a pártok véleményét, hogy megtaláljuk a közös nevezőt ezekben a témakörökben.

Hogyan válhat Szlovákia „tisztességesebbé” az ön hatására?

A kampány és a viták során is arra törekedtem, hogy más hangnemet vezessek be. Nem azonosulok azzal, hogy a politikusok személyes vitákat és harcokat folytassanak. Legitimnek tartom, hogy vannak értékrendbeli eltérések a politikusok között, de elutasítom a személyes támadásokat. Tárgyszerű nyugodt hangnemet szeretnék vinni a kommunikációba, annak érdekében, hogy megtaláljuk a közös nevezetőt.

Miben különbözik, miben fog különbözni Andrej Kiska jelenlegi államfőtől?

Azt gondolom, hogy a kettőnk közötti különbség természetesen megnyilvánul abból, hogy kik vagyunk, hogy hogyan formált a szakmai életünk. Engem jogászi végzettségem és azok a témák formáltak, amelyekkel foglalkoztam: az igazságszolgáltatás, a környezetvédelem, a szociális kérdések. Ezeket továbbra is prioritásként fogom kezelni. Ugyanakkor az EU orientáltság kérdésében azonos az álláspontunk.

Andrej Kiska példájából kiindulva van valami, amit másképpen szeretne csinálni, mint a jelenlegi államfő?

Nem elemeztem aprólékosan Andrej Kiska államfői tevékenységét, de például én aktívabb lettem volna a jogot és az igazságosságot érintő témákban, mert ezeket kulcsfontosságúnak tartom.

Szlovákia két táborra szakadt, hogyan szeretné egyesíteni ezt a két tábort?

Sokszor úgy érzem, hogy a két táborra vonatkozó elképzelések kevésbé reálisak. Ezzel a kampány során is szembesültem például a liberalizmus és a konzervativizmus kapcsán. Elismerem, nagy kihívást jelent – s erre kísérletet tettem a kampány során is – meghívni a jóérzésű embereket és összefogni a jó oldalt, mert ahhoz, hogy a rossz győzni tudjon elegendő, ha a jó felaprózódik. Meggyőződésem, hogy ez annak ellenére lehetséges, hogy nézeteink különbözőek, elég, ha megállapodunk az értékrendben, a többi már csak párbeszéd és akarat kérdése.

Megtartja azt a hagyományt, hogy a szlovák államfő első külföldi útja Csehországba vezet, és hogyan vélekedik Miloš Zeman cseh államfőről?

Az első külföldi út természetesen Csehországba vezet majd, testvérnemzetnek tartom a csehet, közös a történelmünk. Miloš Zeman államfőt pedig tiszteletben tartom, hiszen legitim módon választották meg.

Hogyan vélekedik arról, hogy Szlovákia történetében ön az első nő, akit államfővé választottak, illetve mi mindenről kell majd lemondania emiatt?

Az, hogy nőként fogom betölteni ezt a posztot bizonyos értelemben a másságot szimbolizálja. A kampány során arra törekedtem, hogy rátermett jelölt legyek, nem pedig arra, hogy ezt a különbséget hangsúlyozzam. Tény, hogy ez egy másféle hozzáállást is magával von a tárgyalások során. Bízom benne, hogy gazdagítja majd ezt a jobbára férfiak által uralt világot. Nyilván a magánéletem egy részét fel kell majd áldoznom az államfői feladatok ellátása miatt. Azt viszont szeretném megőrizni, hogy elsősorban anya vagyok, és jó anya szeretnék maradni.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Igor Matovič
Frissítve

Járásokra korlátozzák a mozgásteret húsvétkor

Boris Johnson

Intenzív osztályra került Boris Johnson

Zuzana Čaputová

Čaputová aláírta a törvényt, elhalaszthatják a járulékfizetést a munkáltatók

Marek Krajčí

Már két halálos áldozata van a koronavírusnak Szlovákiában

A Kő téren is higiéniai állomást alakítottak ki A Kő téren is higiéniai állomást alakítottak ki

A koronavírus-válság hatásai Pozsonyra

koronavírus Olaszország
Frissítve

Emelkedett a halottak, csökkent az új fertőzöttek száma Olaszországban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.