Čaputová a diákoknak sok sikert és örömöt, a tanároknak kitartást kívánt

Zuzana Čaputová iskola

Zuzana Čaputová államfő Pozsony Rača városrészében, a Plicková utcai alapiskolában nyitotta meg a 2023/2024-es tanévet.

„Örömteli tanévet és sok szerencsét kívánok! Kívánom, hogy szeressétek az iskolát, és hogy sokat tanuljatok” – mondta Čaputová.

Az államfő bízik abban, hogy az új, felújított iskolában a tanulók kellemesen töltik majd az időt, barátokra találnak, és közösen kellemes légkört teremtenek. Čaputová elmondta, ha néha nem is sikerül a vártnak megfelelően teljesíteniük, nem kell aggódniuk, túl lesznek rajta. Emlékeztette a diákokat, hogy néha még a felnőtteknek sem sikerül minden.

Az elnök asszony a tanároknak sok sikert és türelmet kívánt, amire úgy gondolja, szükségük lesz. Az áldozatos munkájukért köszönetet mondott. „Hiszen az rendkívül fontos a társadalom és Szlovákia jövőjének szempontjából” – zárta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?