Čaputová: 1968 arra emlékeztet, hogy a szuverenitás nem magától értetődő dolog

Zuzana Čaputová

1968 augusztusa arra emlékeztet minket, hogy az állam szuverenitása nem magától értetődő dolog, hanem olyan érték, amely megköveteli, hogy az állam képviselői elszántan védelmezzék azt. Ezt Zuzana Čaputová államfő jelentette ki egy pénteki megemlékezésen. Ma van az 52. évfordulója annak, hogy Csehszlovákiát megszállták a Varsói Szerződés katonai alakulatai.

„Annak köszönhetően, hogy átéltük 1968 augusztusát, tudjuk, mekkora bűnt követ el bárhol a világon az, aki nem ismeri el és nem tartja tiszteletben, hogy a nép az államhatalom egyedüli forrása, és aki a saját hatalmi pozícióját az államszuverenitás fölé rendeli” – hangsúlyozta az államfő. Hozzátette: emlékezni kell az 52 évvel ezelőtti történésekre, mert ezzel nemcsak az áldozatok emléke előtt rójuk le a kegyeletünket, hanem életben tartjuk 1968 augusztusának minden, ma is aktuális üzenetét - azt, hogy a hatalom a népszuverenitásból ered, valamint hogy a demokrácia és a szabadság nem magától értetődő. Az elnök asszony meggyőződése, hogy ezek a történelmi események méltók arra, hogy minden szlovákiai lakos emlékezetének részévé váljanak.

„Nagyon jól tudjuk, miért nem ismétlődhet meg ilyesmi soha többé. 1968 tavaszán a társadalom nagy része hitt abban, hogy az akkori rendszerben is elérhető lesz békés úton egy olyan állapot, amelyben az állam tiszteletben tartja az alapvető állampolgári szabadságjogokat. 1968 augusztusának eseményei és mindaz, ami ezután következett, szomorú bizonyítéka annak, hogy ez az elképzelés csak időszakos illúzió volt” – fogalmazott az elnök asszony.  

Hozzátette: a szovjet blokk tagállamaiban kormányzó garnitúrák minden, Csehországban és Szlovákiában bevezetett javító szándékú változásra úgy tekintettek, mint ami közvetlen veszélyt jelent rájuk. „Attól féltek, hogy a mi demokratizálódásunk dominó effektushoz fog vezetni, amelynek következtében ők is elveszíthetik a hatalmi monopóliumot” - mondta Čaputová, aki szerint a Csehszlovákiába küldött tankok végül is szétzúzták azt a teóriát, hogy a szocializmus lehet demokratikus is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?