Čaplovič bármikor betoppanhat az iskolába

Pozsony |

<p>Nem árt, ha az iskolák számolnak azzal, hogy az oktatásügyi miniszter akár a következő pillanatban bekopogtat az ajtón. Dušan Čaplovič ugyanis nem mindennapi módszert választott az oktatásügyben uralkodó helyzet feltérképezésére: meglátogatja az iskolákat, mégpedig előzetes bejelentkezés nélkül.</p>

A miniszter célja, hogy az iskolák valós életébe és az alkalmazottak mindennapi gondjaiba nyerjen betekintést, mondta Michal Kaliňák, a miniszter szóvivője. „Éppen akkor láthat a legtöbbet a helyzetből és a tanárok problémáiból, ha az iskolában nincsenek felkészülve a látogatására” – véli Kaliňák. Az ilyen látogatások alkalmával a miniszter beül a tanítási órákra, beszélget a tanárokkal, végignézi az iskola épületét, illetve a hozzá tartozó szabadidőközpontot. A szóvivő szerint Čaplovič már kinevezésekor is jelezte, hogy tervez ilyen spontán látogatásokat. Járt már egy liptószentmiklósi és egy senkőci alapiskolában is. Mindkét helyen nagy meglepetést okozott. „Nem esik meg minden nap, hogy az ajtón egy miniszter kopogtat. De közvetlen volt” – írta le az esetet Alena Ridzoňová, a liptószentmiklósi alapiskola igazgatónője, hozzátéve, hogy a tantestületben Čaplovičot egyből elárasztották kérdésekkel és panaszokkal. (vps, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?