Bukott miniszter csinálhat nyarat

Egy tányérból esznek...TASR-felvételekPavol Ruskóról, a Markíza televízió egykori tulajdonosáról illik tudni, hogy a politizálás már akkor sem állt távol tőle, amikor még „médiaguruként” terelgette a közvéleményt; az ő nevéhez fűződik az egykor Polgári Egyetértés Pártja néven ismertté vált gyülekezet felfuttatása, mely végül is köztársasági elnököt adott a honnak. Schuster elnök éppen olyan volt, mint a pártja – balos múltú, ámde jobbra hajló, haladó szellemiségében is középszerű. Úgy tűnik, Rusko úr vonzódik a tulajdonképpeni lényegükben tudatosodásra nem képes, megfoghatatlan dolgokhoz, mert 2002-ben létrehozott, az új évezred kihívásaira egyértelmű IGEN!-nel felelő pártja is ilyenre sikeredett. Ha valaki tudja, hogy az ANO-t a politikai karriercsináláson kívül miféle célkitűzések hajtották előre, azért szóljon rám.

Vitathatatlan, hogy gazdasági miniszterként Pavol Rusko messzemenően felülmúlta minden elődjét, hiszen senki sem tudott olyan jól alapkövet lerakni és külföldi befektetőt magához édesgetni, mint ő. Arról már nem ő tehet, hogy Szlovákia – minden előrejelzés ellenére – a közeljövőben mégsem kerül be a „kis tigrisek” bűvös körébe; hanem azok a kákán is csomót keresők, akik egy ilyen nagystílű menedzseren rongyos tíz- meg százmilliókat kérnek számon.

Pálfordulás vagy taktikai lépés?

Mi terheli Rusko úr számláját? A legfrissebb információk szerint kereken egy tucatnyi, megmagyarázhatatlan váltóügy, melyek közül a legújabb 20 millió koronára szól. De említhetném akár azt az ide-oda utalgatott másfél milliárdot is, mely csaknem ebek harmincadjára jutott, vagy éppen a koreai KIA-nak tett felelőtlen ígéreteket, melyek szintén néhány milliárd koronára rúgó többletkiadásként fognak megjelenni a költségvetésben.

Nem kell tehát csodálkoznunk azon, hogy a „jobb ízlésű” párt- és elvtársak elpártoltak főnöküktől; a politikában ez mindig megmagyarázható. Robert Fico helyet mutatott Ruskónak az ellenzék padsoraiban, a „szakadárok” pedig maradtak a kormánylapát mellett. A kezdetben kormányválsággal fenyegető helyzet a parlamentben csúcsosodott ki, amikor is a törvényhozó testület képtelen volt megnyitni őszi ülésszakát – két hiányzó kormánypárti szavazat miatt. Az előrehozott választások sötét fellege vészjóslóan terebélyesedett el Szlovákia normális körülmények között azúrkék egén, ám idejében megjött a felmentő sereg – Karol Džupa és Eduard Kolesár személyében.

Mindkét nevezett úriember korábban Vladimír Mečiar holdudvarához tartozott. Rendes körülmények között elvártuk volna, hogy legalább felnégyelje a két árulót, ám ez a kedves aktus elmaradt. A volt kormányfő csupán könnyekkel a szemében közölte a sajtóval, hogy mennyire bántja mozgalma két képviselőjének a viselkedése. Ez persze már elegendő indok arra, hogy a kormánypárti politikusok Mečiar egyik újabb fogását lássák a háttérben, de – mert kellett a szavazat – diszkréten hallgatnak. Csupán Bárdos Gyula, az MKP parlamenti klubjának elnöke, aki valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva még mindig hisz a politikai játszmák tisztaságában, jegyzi meg, hogy a képviselők klubok közötti jövés-menését látva egyáltalán nem viselkedhetünk úgy, mintha minden rendben volna.

„Biznisziszbiznisz”

A sajtó ezután egy héten át a független politikusok megvásárlásától hangos. Egyesek a nyilvános házhoz hasonlítják a Tisztelt Házat, melyben érdekes koalíciók köttetnek. Bugár Béla az előrehozott választások mellett tesz hitet, majd Robert Fico is szomorúan tudatja az ország népével, hogy a felelőtlen jobboldali politizálás miatt kialakult kormányválságnak ez az egyetlen megoldása. Hrušovský házelnök ilyen irányú ijesztgetése már csak hab a tortán, csakúgy, mint a HZDS alelnökének a kijelentése is, aki egy olyan kormány létrehozását szorgalmazza, amelyben valamennyi parlamenti párt helyet kapna. Zuzana Martináková, a Szabad Fórum elnöke a HZDS-től elszakadt HZD-vel paktál le, bennük fedezve fel a „tisztességes jobboldali politizálás” visszaállításának letéteményeseit. Mečiar egykori belügyminisztere, Gustáv Krajči pedig hirtelenjében jobb belátásra tér, és a koalíció felé hajlik. Gondolom, ő is ígéretesebb politikai jövőről álmodik.

Közben a nagy színjáték valamennyi résztvevőjének elkerüli a figyelmét, hogy a független képviselő nem árucikk, mely csak úgy megvásárolható. Ami a parlamentben folyik, felkészülés a jövőre, az ember természetes helykeresése. Ezt valósítják meg most a gyakorlatban a függetlenek, nagyon helyesen látva meg a dolgok lényegét, miszerint a választások után is csak meg kell élniük valamiből. A kérdés csak az, hogy ha egy politikus korrumpálódik, esetleg prostitualizálódik, azért ki vonható felelősségre – a gyenge emberi jellem, vagy a „vásárló” oldalán fellépő, kielégíthetetlen kereslet?

Csupán margóra jegyzem meg, hogy mára az előrehozott választásokkal kirukkoló MKP-s és KDH-s politikusoknak is felfordult a gyomruk a vezető kormánypárt machinációitól. Mégsem veszett ki még belőlük teljesen a jó érzés?

Lesz nyertes?

A kormánykoalíció most fizet meg a hibáiért, tudatja velem az egyik vezető hazai napilap címoldalán az ország valamennyi polgára közül a legelső, Ivan Gašparovič, hozzáfűzve, hogy nem áll szándékában beavatkozni a politikai csatározásokba. Többi gondolata is hasonlóan „megfontolt”, mond is valamit, de inkább nem, miközben olyan elvont dolgokról értekezik, mint Szlovákia politikai kultúrája és az országimázs. Mondja: felkészült arra, hogy előrehozott választások esetén a megfelelő embert megbízza a kormányalakítással. Véleménye amúgy változatlan: a politikai porondon a káosz az úr.

A népszerűségi mutatókra tekintve nem nehéz megjósolni, kinek kedvezne egy idő előtti parlamenti választás. Elsősorban a Smernek és elnökének, aki jelenleg a legmegbízhatóbb szlovákiai politikus. Talán az MKP és a KDH is jobban járna, ha nem kellene továbbra is a hitelét veszített SDKÚ oldalán „tündökölnie”. Bizonyos szinten nyertes lehetne az SNS is, hiszen ha igaz, „közkedveltségük” túllépte az ötszázalékos küszöböt, valamint a HZDS, mert nem folytatódna népszerűségének mélyrepülése.

A többi a „másik oldalon” foglalna helyet; ki azért, mert szavahihetőségét veszítette, mivel kétes kimenetelű reformok megvalósítását kezdeményezte, ki meg azért, mert be sem kerülne a parlamentbe.

A honpolgár elé pedig ismét vetnének egy szép darab mézesmadzagot, hogy amíg képviselőik egymás között „bizniszelnek”, el legyenek foglalva annak nyalogatásával.