Bugár pert vesztett Csákyval szemben

Pozsony |

<p>Elutasította a pozsonyi kerületi bíróság Bugár Béla fellebbezését abban a perben, amelyet a Híd elnöke Csáky Pállal szemben indított azon kijelentések miatt, amelyeket a MKP volt elnöke a 2010-es parlamenti választások előtt tett - tudta meg az MTI pozsonyi irodája hétfőn.</p>

"Annak idején a TA3 televízióban és az Új Szóban arra mutattam rá, hogy a Most-Híd párt nem az itt élő magyarok érdekeinek képviselete céljából jött létre, hanem a Smer és vállalkozók egy csoportjának érdekei mentén" - mondta el az MTI-nek Csáky Pál. Hozzátette: ezt a nézetét véleménye szerint a (korrupciós ügyekről beszámoló) Gorilla-akták is igazolták, hiszen - mint mondta - "míg azokban Bugár neve igen, a jelenlegi MKP-ból viszont senki sem szerepel."

A mostani - Bugár Béla beadványát megalapozatlannak minősítő - bírósági ítélet már a harmadik Csáky Pál javára született döntés volt ebben az ügyben. Az első ítélet tavaly szeptemberben - a Csáky Pál televíziós kijelentései kapcsán indított perben - született meg. Mivel akkor Bugár Béla fellebbezett a döntés ellen, az ügy a kerületi bírósághoz került. Ennek az ügynek a másodfokú ítélete született meg hétfőn. Csákynak az Új Szóban tett kijelentései kapcsán egy másik pert is indított Bugár. Ebben első fokon novemberben döntött a bíróság, Csáky Pál javára. Mivel a Híd elnöke itt is élt a feljebbviteli lehetőséggel, belátható időn belül újabb ítélet várható.

"A döntést jóleső érzéssel vettem tudomásul, mert jogállamhoz illő és a szólásszabadságot megerősítő döntésnek tartom" - mondta az ítéletről Csáky Pál. Megjegyezte: soha nem akart pereskedni és most sem hiszi, hogy ez lenne a megoldás. "Nem értem, hogy miért kell pereskedni akkor, amikor Bugár Béla arról beszél, hogy a két pártnak a közeledésről kellene tárgyalnia" - tette hozzá Csáky Pál.

"A mostani egy precedens értékű döntés, aminek alapján a jövőben bárki bárkinek a becsületébe gázolhat" - nyilatkozta a bíróság döntéséről Bugár Béla az MTI-nek. Hozzátette: újabb fellebbezésről az ügyvédjével való egyeztetést követően dönt majd.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?