Bugár nem teljesen elégedett a kisebbségi kérdések megoldásával

Pozsony |

<p>Bugár Béla, a Híd elnöke nem teljesen elégedett azzal, ahogy a jelenlegi kormány a kisebbségi ügyeket próbálta megoldani.</p>

„Nem lehetek teljesen elégedett, de néhány probléma megoldódott. Kikerültek a bírságok a nyelvtörvényből. Elfogadták a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvényt, de főként megváltozott a légkör” – mondta Bugár.

Véleménye szerint a kormány nem kiabálással, hanem diplomáciai úton próbálta rendezni azokat a nehéz témákat, amelyeket Magyarországról igyekeztek átnyomni, ezért csökkent a két ország közötti feszültség. Bugár ugyanakkor sajnálja, hogy a kettős állampolgárság kérdését nem sikerült rendezni.

A kisebbségi kultúrák finanszírozásáról szóló törvény áldozatul esett az előrehozott választásoknak. „A probléma mindig abban áll, hogy egyes politikusok nem próbálják nevelni a választóikat. Ha a választónak magyarellenes nézetei vannak, a politikusok ezt nem próbálják javítani, félnek. De mégis történ valamiféle pozitív változás – mondta. –
A kettős állampolgárságról egy KDH-s képviselőt, és  Matovičékat leszámítva mindenkit sikerült meggyőzni, ez előrelépés.” Miután a törvényt mégsem fogadták el, sikerült 43 képviselői aláírást összegyűjteni az alkotmánybírósági beadványhoz. „Nekünk csak 14 képviselőnk volt, ez azt jelenti, hogy itt is történt bizonyos előrelépés. Ezt pozitívan kell értékelni” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?