Bugár: Glváč nem maradhat a posztján, ha kiderül, hogy kommunikált Kočnerrel

Pozsony |

Ha a rendőrség megállapítja, hogy a Martin Glváč (Smer) parlmenti alelnök és Marián Kočner közötti kommunikáció valós, Glváč nem maradhat a posztján – jelentette ki Bugár Béla, a Híd elnöke, a parlament alelnöke.

„Ha a rendőrségi vizsgálat megállapítja, hogy az üzenetváltások valósak, semmit nem tettek hozzá és semmit sem hagytak ki belőle, Glváčnak abban a pillanatban távoznia kell az alelnöki posztról” – mondta Bugár a csütörtöki sajtótájékoztatón. Hozzátette, meg kell várni, mire jut a rendőrség.

Bugár hozzátette továbbá, amíg a rendőrség nem erősíti meg a kommunikáció hitelességét, a Most-Híd képviselői támogatják Glváčot, és egy esetleges rendkívüli parlamenti ülésen nem fognak a visszahívása mellett szavazni.

Igor Matovič, az OĽaNO, és Richard Sulík, a SaS elnöke csütörtökön közölte, rendkívüli ülés összehívását kezdeményezik Glváč leváltásával kapcsolatban. Ennek oka a Kočnerrel folytatott állítólagos kommunikációja és az, hogy Glváč több ügyről is tudhatott, például arról, hogy Marian K. a saját emberét akarta a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatóhelyettesi székébe ültetni.

Glváč visszautasítja ezeket az állításokat és feljelentést tett. Azt állítja, az OĽaNO elnöke bűncselekményt követ el azzal, ha közzéteszi a kommunikációt. Kitart az állítása mellet, hogy 2012 óta nem találkozott Kočnerrel, akit azzal vádolnak, hogy ő rendelte meg Ján Kuciak újságíró meggyilkolást.

Peter Pellegrini miniszterelnök, a Smer alelnöke azt mondta, beszélni fognak az ügyről a pártban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?