Bugár: a Fidesz már megkereste a Hidat

Pozsony |

<p>Hét éven át ignorálta a Fidesz a Hidat, ám mióta Bugárék kormánykoalícióra léptek a Smerrel, már voltak nem hivatalos megkeresések Orbánék részéről &ndash; mondta el a pártelnök a Pátria rádiónak.</p>

A Híd az elmúlt napokban a Lehet Más a Politika (LMP) delegációjával tárgyalt, nyilatkozta Bugár Béla pártelnök a Pátria rádiónak. „Az egyedüli párt, amellyel évente egyszer összefutunk” – tette hozzá Bugár.

Az interjúban viszont nem ez volt érdekes, hanem az utána következő információ. „Vannak mindenféle megkeresések a kormánypolitikusok oldaláról is, ezek nagy része viszont nem nyilvános” – mondta a Híd elnöke, aki az anyag végén megerősítette, hogy nem hivatalos megkeresések érkeztek a Fidesz részéről.

Orbánék a Híd 2009-es megalakítása óta ignorálták Bugárékat, az MKP-t tartják felvidéki stratégiai partnerüknek. A 2016-os parlamenti választások után viszont új helyzet állt elő: az MKP egymás után harmadszor nem jutott be, a Híd viszont kormánytényező lett, ráadásul azzal a Smerrel alakított koalíciót, amelynek elnöke, Robert Fico 2012 óta nagyon jó kapcsolatokat ápol Orbán Viktor magyar kormányfővel.

„Várjuk ki a végét. Beindult egyfajta folyamat, hogy hogyan viszonyulni a Hídhoz, akkor, amikor a Fico–Orbán kapcsolat pozitív a korábbihoz képest, és ugyanennek a kormánynak vagyunk mi is a része” – summázta az új helyzetet a Pátria rádiónak Bugár, aki szerint a Fidesz eddig több mint 100 ezer szlovákiai magyar szavazó döntését ignorálta, amikor „nem (voltak) hajlandók a legitim képviselőkkel szóba állni”. A Híd elnöke szerint a párt szlovák választóinak nem lesz vele problémája, ha sikerül jó kapcsolatokat kialakítaniuk Orbánékkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?