Boris Kollárral tárgyaltak a Nyugdíjas Egységszervezet képviselői

Boris Kollár
Pozsony |

Boris Kollár (Sme rodina) házelnökkel tárgyaltak csütörtökön a Nyugdíjas Egységszervezet (JDS) képviselői a parlamentben – tájékoztatott Valéria Pokorná, a JDS alelnöke. A megbeszélésen részt vett a Sme rodina két parlamenti képviselője, Petra Krištúfková és Ľuboš Krajčír is.

A találkozó fő célja az volt, hogy kiértékeljék a JDS és a házelnök, valamint a Smer Rodina által aláírt együttműködési memorandum teljesítését.

A nyugdíjasokat tömörítő szervezet ismertette elvárásait, ezek között az első helyen szerepel a nyugdíjak 8 százalékos valorizálása, ideális esetben már augusztus 1-től. A JDS emellett garanciát vár a 14. nyugdíj karácsony előtti kifizetésére, javasolja az idősek emberi jogi biztosa intézmények létrehozását, továbbá azt szeretné, ha a nyugdíjak valorizálását a bérek emelkedéséhez kötnék.

„Ígéreteket kaptunk, ezekkel elégedettek vagyunk és reméljük, a nagy részüket fokozatosan, de inkább minél hamarabb törvénybe foglalják annak érdekében, hogy javuljanak az idősek életkörülményei” – tette hozzá Michal Kotian, a JDS elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?