Közélet

Bombariadó volt Igor Matovič házában

Kedden délután bombariadó volt Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter házában – tájékoztatott Mária Linkešová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség átvizsgálta a házat, bombát nem találtak. Az esetről a noviny.sk portál adott hírt.
TASR

2021. szeptember 21. 20:10

Frissítve
Igor Matovič
- TASR-felvétel

„Bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy bombát helyeztek el a védett személy által lakott épületben. Írásos bejelentést kaptunk, amit női nemben fogalmaztak” – mondta Linkešová, és hozzátette, hogy a rendőrség azonnal biztosította és speciálisan kiképzett kutyával átkutatta a helyszínt. „Röviddel 18 óra után végeztünk a vizsgálattal, robbanószerkezetet nem találtunk” – közölte a szóvivő.

A bejelentőt keresi a rendőrség.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Tomáš Valášek

Valášek elnézést kért a magyaroktól

idősotthon

Újabb állomáshoz érkezett a vakcinaprogram

Haumann Péter

Most volt nyolcvan, befejezte

Pozsony

November végén kezdődhet a karácsonyi vásár Pozsonyban

Miloš Zeman

A kórház szerint Zeman jelenleg nem képes ellátni feladatait

hasi fájdalom

Epekövek gyötrik?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.