Bolmányi Ferenc ismeretlen fiatalkori festményei Pozsonyban

A lévai Reviczky Társulás egyik jelentős feladata felkutatni a városhoz valami módon kötődő hírneves egyéniségeket, s méltón emlékezni rájuk már csak azért is, mert voltak és lehetnek Kadosa Pálon és Kittenberger Kálmánon kívül jeles személyiségek, akiket a közelmúlt és a jelen méltatlanul elhanyagolt.

A városban született ezen jeles személyiségek közé tartozik Bolmányi Ferenc festőművész is, akinek a művészettörténet számára eddig minden bizonnyal ismeretlen festményei vannak a Pozsonyban élő Francisci Mihály birtokában.

A ma már majdnem hetven éves Francisci Mihály nem találkozott a művésszel. Éveken keresztül csak azt tudta, hogy a család tulajdonában lévő értékes festmények közül három Bolmányi Ferenctől származik. A családi irattárban kutatgatva aztán idősebb korában talált olyan érdekes fényképeket, dokumentumértékű leveleket és egyéb írásokat, amelyeknek köszönhetően közelebb kerülhetünk a festőhöz, és megismerkedhetünk művészete mellett magával az emberrel is.

Francisci úr édesanyja hagyatékából szerzett tudomást arról, hogy a tehetséges fiatal művészt nagyapja, Motyovszky Pál, a jómódú és igényes családfő bízta meg a családtagok megfestésével. A múlt század első felében a polgári családokban ez nem számított különlegességnek. 1927 szeptemberében a tótkomlósi kúriában így örökítette meg a már említett nagypapát, a „gazdát”, egyetlen leányát, Zsuzsannát, és második feleségét, Garai Annát. (A háziúr első felesége, Lehocky Erzsébet, Zsuzsika édesanyja korán elhunyt.) Bolmányi Ferenc ebben az időben rendezte első nagy kiállítását a Tótkomlóshoz közeli Békéscsabán.

Francisci Mihálytól tudom, hogy a régi levelekből kitűnik, hogy az akkor még hajadon Zsuzsika és Bolmányi szimpátiát tápláltak egymás iránt. A Zsuzsikának címzett levelek és képeslapok mára az által váltak a nagyobb nyilvánosság számára is értékessé, hogy immár ismerjük a feladójukat is. Az értékes anyagok mai tulajdonosa örökké hálás 1980-ban elhunyt édesanyjának, hogy megőrizte ezeket.

Mi, lévaiak is örülünk e felfedezésnek, s annak, hogy büszkélkedhetünk a város híres szülöttével. És úgy látjuk, üdvös lenne, ha egy értő művészettörténész is megtekintené a hagyaték eddig ismeretlen darabjait.

1977-ben Aradi Nóra, az ismert, kiváló szakember a Mai Magyar Művészetben írja:

„Bolmányi Ferenc (…) gyermekkora óta rajzolt, és hetvenévesen új »korszak« nyílt művészetében. A sikeres konvencionális portréfestő, előkelő körök megbecsült művésze – ami a professzionista pályáját kezdő Bolványi volt – már a harmincas évek első felében nyomtalanul és szinte egyik napról a másikra eltűnt. Viszont megmaradt, felszívódott benne a mesterségnek az a minuciózus ismerete, a rajzi tudásnak az a foka, melynek birtokában már túl is lehet lépni a természethűségre apelláló kompozíción, rajzon.

Kiállításairól mindig a meglepetés hangján szóltak a kritikák, kisebb tárlatain újra és újra felfedezték eredetiségét, más-más jellegű kezdeményezését, művészi útkeresését méltányolták.

Bolmányi Ferenc örömmel festett akkor is, amikor alig jutott nyilvánossághoz, és akkor is, amikor napról napra érezhette a művészete iránt megnyilvánuló közösségi igényt, festészetének közvetlen visszhangját.

Festészete, amelyben a színek indulatos összecsapása annyi kétséget és szorongást enged előretörni, harmóniává tudja nemesíteni az ellentmondásos, összetett érzelmeket. A színek értelmezésének ez a sajátos ereje, ezt összefoglaló egyéni stílusa teszi művészetét legfeljebb utánozhatóvá, de nem követhetővé, színesen-éretten villogó hanggá a mai festészetben.”

Bolmányi Ferenc 1904-ben született Léván. Édesapja fényképész. A család városról városra vándorolt, végül Békéscsabán telepedett le. Ferenc itt járt gimnáziumba. A Képzőművészeti Főiskolán előbb Rónai Józsefnél tanult szobrászatot, majd Magyar-Mannheimer Gusztávnál festészetet, de miután nem tudott tandíjat fizetni, kizárták a főiskoláról. Ezt követően előbb Jugoszláviába, onnan pedig Olaszországba ment, majd Münchenben, végül pedig Bécsben dolgozott, és a művészetek tanulmányozásával fejlesztette tovább tudását. Csak 1927-ben tért haza véglegesen. Hazatérte után Szentendrén bérelt műtermet, és az ismert szentendrei festők, Vajda Lajos, Ámos Imre, Anna Margit, Czóbel Béla és mások társaságában festett. 1928-ban a Nemzeti Szalonban, 1932-ben és 1933-ban pedig a bécsi Glaspalastban volt kiállítása, ahol műveit osztrák állami ezüstéremmel tüntették ki. 1935-ben gyűjteményes kiállítást rendezett a Frankel Szalonban, 1936-ban a Tamás Galériában, 1947-ben pedig a Képzőművészek Szabad Szakszervezete rendezett kiállítást műveiből a régi Műcsarnokban. 1945-től Képzőművészeti Szabad Iskolát vezetett Nagymaroson. 1959-ben és 1966-ban a Fényes Adolf Teremben állított ki, gyűjteményes kiállítása 1973-ban volt az Ernst Múzeumban. 1974-ben a Munkaérdemrend Arany Fokozatával tüntették ki, 1978-tól pedig érdemes művész. Bolmányi Ferenc tizenöt évvel ezelőtt, 1990. július 14-én hunyt el Budapesten.