BMG-ügy: Pachinger már rács mögött van

Pachinger
Pozsony |

Bár nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, nem tartóztatták le a Szlovákiában tartózkodó Patrik Pachingert. A rendőrök megvárták, míg tegnap önként megjelent a bírósági tárgyalásán, bilincset tettek a kezére és elvezették.

Idén márciusban ítélte el a Legfelsőbb Bíróság Pachingert hét évre a BMG Invest és a Horizont Slovakia pénzügyi szolgáltatók csődje miatt. A bíróság ezzel a fellebbviteli eljárás során helybenhagyta a Specializált Büntetőbíróság korábbi, még 2015 decemberében meghozott döntését. Az ítélethirdetés után Pachinger egészségi okokra hivatkozva felszólította a bíróságot az ítélet végrehajtásának elhalasztására. A taláros testület beleegyezett, hogy egy hónappal később vonuljon börtönbe. A határidő lejárta után viszont az elítélt nem jelentkezett, a Legfelsőbb Bíróság pedig időközben tévedésből törölte a Pachinger előállításáról szóló határozatot, így a rendőrök állították, ha akarnák sem tartóztathatnák le. Pedig Pachinger egész idő alatt Szlovákiában tartózkodott. Az európai elfogatóparancs sem segített felkutatásában, a rendőrök csak tegnap tudták letartóztatni, miután ismét megkapták a bíróság határozatát az elítélt előállításáról.

Pachinger a feltételes szabadlábra helyezése ügyében indított tárgyalásra érkezett, onnan vezették el. Az ítélet szerint Jozef Majský, Dávid Brtva és Patrik Pachinger a két pénzügyi szolgáltatónak 2001 szeptembere és 2002 februárja között összesen 448 millió koronás kárt okozott, az összegből 53 millió koronát lenyúltak. Az illegális tevékenységet Majský vezette, a bíróság szerint ő volt az, aki „kiosztotta a feladatokat, és beszerezte a szükséges anyagi forrásokat”. A társaságok akkori tulajdonosai, Brtva és Pachinger hamisították a szükséges dokumentumokat. (TASR, dp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?