Biztonsági intézkedések lépnek életbe a közös szlovák–ukrán kormányülés miatt

Robert Fico Denisz Smihal

Megfelelő számú rendőr és a biztonsági alakulatok tagjai ügyelnek a rend és a biztonság fenntartására csütörtökön a közös szlovák–ukrán kormányülés idején Nagymihályban – közölte a belügyminisztérium. A korlátozásokról a városi hivatal tájékoztatott.

„Rendőrök felügyelnek majd a kormánydelegációk biztonságára, és a gépjárművek zavartalan haladására, több rendőr lesz az utakon is, azokon a szakaszokon, ahol a kormányzati konvojok áthaladnak” – közölte a minisztérium, egyben arra kérik a lakosságot, hogy tartsák be a rendőrök utasításait. A intézkedések részleteiről biztonsági okokból nem tájékoztatnak.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság elegendő számú rendőrt vezényelt ki a közrend védelmére a közös kormányülés idején. A kassai rendőrség munkatársai és a szobránci határrendészet rendőrei is készenlétben lesznek.

A pirotechnikai ellenőrzést a kassai készenléti rendőrség munkatársai, és robbanóanyagok keresésére specializálódott kutyás rendőrök végzik.

Az ukrán és a szlovák kormány csütörtökön a határon átnyúló együttműködésről, a közlekedési és az energetikai együttműködésről tárgyal. A közös kormányülés egyik fő témája Ukrajna újjáépítése lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?