Bíróból is lehet tanú

Kassa. Az Alkotmánybíróság ismét elnapolta a Becherovka-ügy tárgyalását. A cseh likőrgyár és a Szlovákiában vállalkozásba kezdő állítólagos receptúra-örökös perének kapcsán az utóbbi időben már nem a védjegy, illetve a gyártási jogok, hanem maga a bírósági eljárás került górcső alá.

Felmerült ugyanis az úgynevezett törvényes bíróhoz való alkotmányos jog kérdése. A felperes két különböző, ám ugyanazon tulajdonost takaró alperessel szembeni keresetének ügyében két ízben döntött a Legfelsőbb Bíróság ugyanazon tanácsa. Ernest Valko, a cseh Becherovka jogi képviselője szerint ez nem lehet a véletlen műve. Az ügyvéd azért fordult az Alkotmánybírósághoz, mert szerinte a Legfelsőbb Bíróság elnöke önkényesen „saját emberének” utalta a számára valamilyen okból nem közömbös ügyet. Mivel az aktákat beérkezésük után nem egyszer „elfelejtik” iktatni, fennáll a részrehajlás gyanúja. Az ügy kapcsán a Legfelsőbb Bíróság elnöke került kellemetlen helyzetbe, aki egyébként nem mentette fel titoktartási kötelezettsége alól helyettesét, Juraj Majchrákot, így ezt a taláros testületnek tegnap kellett megtennie. A tanúként beidézett Majchrák szerint a munkamegosztás az ügyek beérkezési sorrendjében történik, ám bevett szokás, „egyszerű pragmatizmus”, hogy a főügyész által kivételes esetben visszautalt eseteket ugyanaz a tanács bírálja el, amelyik egyszer már ítélkezett az ügyben. Ez kényelmi szempontból sem mellékes, mivel így nem kell új embereket számukra ismeretlen akták tanulmányozásával megbízni.

A vád képviselője azt szeretné elérni, hogy az ügyeket a bíróság egy előre elfogadott munkaterv szerint lássa el iktatási számmal, és ezen számok alapján az érintettek azonnal megtudhassák, kihez került ügyük. „Ijesztőnek tartom, hogy a legfrissebb felmérések szerint a lakosság bíróságokba vetett bizalma nem éri el a harminc százalékot sem. Sajnos, ez nem véletlen. A Legfelsőbb Bíróság munkájával kapcsolatban a részrehajlás legkisebb gyanújának sem szabadna felmerülnie, az állampolgárnak éreznie kellene, hogy nem kerülhet veszélybe a törvényes bíróra való joga” – mondta a lapunknak Ernest Valko. Értesüléseink szerint a Legfelsőbb Bíróság nem bocsátotta a kérvényező alkotmánybíró rendelkezésére az ügymenettel kapcsolatos valamennyi dokumentumot. Az új tárgyalás időpontja egyelőre nem ismert. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?