BETYÁROK

Neve összeforrt az egyszerű emberek szabadságért vívott harcával és a hatalmasok igazságtalansága elleni küzdelmével. Bár hírneve 600 éve fényesen ragyog, a tudomány máig nem bizonyította be, hogy Robin Hood valóban létezett. „Robin, a büszke bandita” – így mutatja be hősét a Robin Hood kis krónikája című XV. századi ballada névtelen szerzője. „Vígan dalolva lépkedett, így mesélik az emberek.” Négy rokon történetben találkozik az olvasó annak a vidám erdei bandának rettenthetetlen vezérével, amely gazdagokat fosztogat, hogy szegényeknek adja a zsákmányt. Az elsőben pénzét és fegyverhordozóját, Little Johnt egy elszegényedett lovagnak kölcsönzi, hogy az elégtételt vehessen egy kapzsi apáton. A másodikban megvendégeli a gyűlölt nottinghami seriffet a saját sherwoodi erdejében orvul elejtett szarvas húsából rendezett lakomán, ahol levéteti vele pompás öltözékét, és a szegénylegények zöld posztóruháját adja rá. A harmadikban felismeri a törvényszegők után nyomozó, álruhás Edward királyt, és hűségét bizonyítva, uralkodója szolgálatába áll. Az 1495 körül kinyomtatott ballada utolsó történetében a zsiványéletbe visszatért, sebesült Robin a Kirklees apátsági zárda főnökasszonyának a segítségét kéri, de az álnokul hagyja elvérezni.

Sobri Jóska

Sobri Jóska a 19. század leghíresebb dunántúli betyárja volt. Apja Pap István kanász, aki a Sopron megyei Sobor faluból került át az Erdőd majorba, ahol valószínűleg Jóska fia született 1810-ben. Innen származik a Sobri ragadványnév. A legenda szerint fiatalkori rossz társaság terelte a rossz útra. 18 éves korában inkább legénykedésből részt vett egy bakonyi disznólopásban, s annak értékesítésében. A dologra hamar fény derült, s Jóskát a törvényszék a kár megtérítésére és két év börtönbüntetésre, továbbá pálcázásra ítélte. A néphagyomány szerint a börtön átalakította a fiatalembert. Romantikus mesék szólnak a porkolábnéval való szerelmi kapcsolatáról. Egyik rabtársától megtanult írni és olvasni, öltözködése is megváltozott. Mikor hazatért, cifra ruhát viselt. A börtönből való szabadulásáról is többféle mendemonda kering. Az egyik szerint megszökött a foglárné segítségével, a másik szerint kitöltötte büntetését. 1835-ben Fényes Istók bojtárral kirabolta a kolomposi juhászt. Istókot elfogták és felakasztották, Sobrinak sikerült megszökni. Ettől kezdve bujdosásra kényszerült. Csakhamar a bujdosó szegénylegények vezérévé vált, akikkel a Dunántúl erdős vidékein garázdálkodott. 1836-ban Kónyiban a győri káptalan pénztárát fosztotta ki, s a kasznár minden vagyonát elrabolta. A közvélemény eddigre már félte Sobri nevét. Az országban gyakoriak voltak a rablások, melyeket akkor is az ő számlájára írtak, ha nem ő követte el. A kancellária valóságos hajtóvadászatot rendel el. Sobri Jóska fejére 100 arany vérdíjat tűztek ki. 1837. február 16-án fogják el hetedmagával. A 30–35 főnyi katonaság körülvette a betyárokat, akik elkeseredetten védekeztek. Sobri a harc során súlyosan megsebesült, s mikor látta, helyzete reménytelen, agyonlőtte magát.

Rózsa Sándor

Rózsa Sándor a magyar betyárvilág leghíresebb képviselője. 1813-ban született a szegedi Alsóvárosban. A személyét övező legenda szerint születése körülményei sem voltak mindennapiak. Vihar tombolt, ezért neki is rabiátus természete lett. Születésekor olyan erős volt, hogy kirúgta magát a pólyából. Apját korán elveszítette, mert lólopásért felakasztották. Mindez nagy hatással volt élete alakulására. Bojtárként kezdte, de egész fiatalon, 1836-ban börtönbe került tehénlopás miatt. Hiába bizonygatta ártatlanságát, másfél évre és botozásra ítélték. A börtönből megszökött, s innen hosszú bűnlajstrom terheli. Megölt két katonát, a makói csendbiztost, tanyákat rabolt ki, szarvasmarhákat, lovakat hajtott el. Ezért állandó menekülésben, üldöztetésben volt része. Az alföld hatalmas pusztáin, tanyáin bujkált, állítólag a Veszelka családnál talált gyakorta menedéket. 1845-ben kegyelmi kérvényt nyújtott be a királyhoz, miszerint szeretne becsületes életet élni, de a kérvényt elutasították. Nem hittek a betyár szándékának tisztaságában, sőt még nagyobb erőfeszítéseket tettek kézre kerítésére. Nem jártak sikerrel, mert a tanyákon rejtegették az emberek, s a városban is voltak urak, akik hittek jobbuló szándékában, és segítették. 1848-ban Rózsa Sándor azzal a kéréssel fordult a Honvédelmi Bizottmányhoz, hogy bűnbocsánat fejében kész a haza jó polgáraként 150 pusztai lovassal hadba szállni. A megyei nemesek hosszú töprengés után hozzájárultak a bűnbocsánathoz. Úgy gondolták, hogy aki ennyi éven át ki tudott csúszni az igazságszolgáltatás kezei közül, annak helyismeretének nagy hasznát vehetik. Ha tovább üldözik, esetleg átáll a másik oldalra, és az komoly veszélyt jelenthet. Rózsa Sándor és szabadcsapata tehát októberben hadba vonult. Erről több korabeli újság is hírt adott. Azonban a csapat nem volt hozzászokva a katonai fegyelemhez, s nemsokára feloszlott. Tagjai közül némelyek honvédnek álltak, némelyek hazamentek a tanyákra. Rózsa Sándor Szeged környékén csikósnak állt, és megnősült. A szabadságharc leverése után el akarták fogni. Bár sikerült elmenekülnie, bujdosni kényszerült. Az a hír járta róla, hogy forradalmi szervezkedés irányítója. Elfogatása érdekében szokatlanul magas, 10000 pengő vérdíjat tűztek ki a fejére. Sokáig mégsem sikerült kézre keríteni, mígnem 1857-ben komája, bizonyos Katona Pál szegedi tanyás gazda kiadta a pandúroknak. Tárgyalását 1859 februárjában tartották. A szabadságharcban való részvétele óta nagy népszerűségnek örvendő betyárt nem merték kivégeztetni, az ítélet életfogytig tartó börtön lett. A büntetést a híres Kufstein várában kezdte letölteni, szigorú őrizet alatt. Itt 1865-ig raboskodott, majd Theresienstadtban, később Péterváradon őrizték. 1868-ban amnesztiával szabadult. Szabadulása után megpróbált becsületesen élni, de az előítéletek ezt lehetetlenné tették. ĺgy hát megint összeszedte cimboráit. Postakocsikat, vonatokat raboltak ki. Végül megint elfogták. Hosszas vallatás után először halálra, majd életfogytig tartó rabságra ítélték. A börtönben szabóság, később gyengesége miatt harisnyakötés volt a munkája. Egészsége azonban nagyon megromlott, s 1878 novemberében gümőkórban halt meg.