Berényi József beszéde az MKP-kongresszuson

Kürt |

<p>Berényi József pártelnök megtartotta elnöki beszámolóját, nagyrészt sikeresnek ítélve az elmúlt két évet. Beszédében többször is kiosztotta az MKP közvetlen konkurensét, a Híd pártot.&nbsp;</p>

 

2010. július 10-én választott meg először a közgyűlés pártelnöknek. Egy olyan parlamenti vereség után, amikor is a párt megszűnéséről, széteséséről és eljelentéktelenedéséről írtak. Nem véletlenül, hiszen az akkori MKP - egy sikeresnek mondható megyei választás után fél évvel 16 parlamenti képviselővel, számos asszisztenssel, járási irodákkal és titkárokkal - nagyot bukott. - kezdte beszédét Berényi.  Szerinte az MKP a magyarságot érintő témákban az elmúlt két évben zászlóvivő volt. „Ilyen például a kettős állampolgárság kérdése. ... Nyomatékosan ki kell emelnem, hogy a Radičová-féle kormány magyar tagjai a 2011 februárjában megbukott állampolgársági törvénymódosítás után fél évig nem tettek semmit. Az alkotmánybírósági beadványuk csak a komáromi nagygyűlés után született meg.” „De a mai napig nem kaptunk választ arra, miért kellett fél évet várni a beadvány elkészítésére. Az év első felében kétszer is kaptam felszólítást a belügyminisztériumtól, valljak színt állampolgárságomat illetően. Az akkori kormány magyar tagjai, Daniel Lipšic belügyminiszter koalíciós partnerei ezt némán követték, esetleg csendben örültek is neki. Az MKP elnöke főjön meg saját levében – gondolhatták.”  A pártelnök szerint elvárják az Alkotmánybíróság két magyar tagjától - Mészáros Lajostól és Horváth Györgytől -, hogy „aktívabban lépjenek fel ebben a kérdésben, és érjék el a közösségünket érintő alkotmányos jogok érvényesülését.” Berényi szerint a Radičová-kormányról elmondható, hogy nem lépett előre Dél-Szlovákia infrastrukturális és gazdasági feljesztése terén. „Ma már azt is látjuk, hogy Robert Fico miniszterelnökként sokkal nyitottabb és bátrabb párbeszédet folytat az Orbán Viktor vezette magyar kormánnyal, mint azt Iveta Radičová tette.” Berényi ezután a márciusi parlamenti választásokról ejtett szót. „nyolc járásban voltunk eredményesebbek, mint két évvel azelőtt. Dunaszerdahelyen, Komáromban, Galántán, Vágsellyén, Szencen, Rozsnyón, Rimaszombatban és Kassán. A magyarok lakta tizenkilenc járásban a legtöbb településen mi győztünk. Pontosan 236 helyen. Az utánunk következő párt csak 209 helyen tudott győzni.” Ennek ellenére kimaradtak a parlamentből. A sorok közt ismét beszólt Csáky Pálnak is. „Olyan vélemény is napvilágot látott saját sorainkból, hogy a 2012-es választási eredmény nagyobb kudarc volt, mint a 2010-es, hiszen 155 szavazattal kevesebbet kaptunk, mint 2 éve. Ezzel nemcsak nem tudok egyetérteni, hanem tendenciózus félremagyarázásnak is tartom azt.” Szerinte ugyanis összehasonlíthatatlan a 2010-es és a 2012-es választások. „2010-ben parlamenti pártként 15 parlamenti képviselővel, azok asszisztenseivel vettük fel a harcot egy négy parlamenti képviselővel rendelkező, mindössze egy éve létező politikai csoportosulással szemben. Idén nulla parlamenti képviselővel, mindössze két európai parlamenti asszisztenssel együtt vettük fel a küzdelmet egy tizennégy tagú, három minisztert adó kormánykoalíciós párttal szemben.  Az eredményt ennek függvényében kell megvizsgálni.” Ezután a párt előtt álló feladatokról beszélt. „Ezúton is kérem a küldötteket, hogy aki ma felszólal, ne ragadjon le a közhelyek ismételgetésénél, miszerint modernizálni, fiatalítani, nyitni kell, mert ezt mindenki tudja, hanem azt fogalmazza meg, hogyan tudjuk megvalósítani a szükséges változásokat, mi az út egy modernebb, a 21. Század kihívásainak megfelelő MKP felépítésére.” A pártnak Dél-Szlovákia érdekképviseletére kell összpontosítania. Berényi úgy látja, pozitív elmozdulás történt az elmúlt fél évben a szlovák-magyar kapcsolatokban. „Megállapíthatjuk azt is, hogy ennek az új szlovák-magyar kormányközi párbeszédnek köszönhetően mára látványosan romba dőlt azon állítás, miszerint Magyarország ne avatkozzon be a mi ügyeinkbe, mert az csak árt nekünk.” Szerinte ugyanakkor emellett nem lehet megfeledkezni a ”felvidéki magyarság nyitott kérdéseiről”.  A beszéd következő részében a kisebbségi biztos munkáját kritizálta, s azt a tényt, hogy a Híd elfogadta a Smer felkérését. „Az elmúlt 20 év eseményeinek tükrében, összességében negatívumként értékeljük azt, ahogy, és amilyen hatáskörökkel a kisebbségi kormánybiztosi hivatal létrejött. Pár hónap alatt beigazolódott, hogy a kormánybiztos egyetlen mozgásterülete a kisebbségi kultúrára szánt állami támogatás szétosztása, a pártjához tartozó érdekcsoportok méltányosnál nagyobb mértékű támogatása. ... Az elmúlt napokban az is kiderült, hogy a szlovák kormány tagjai figyelembe sem veszik a kormánybiztosi hivatalt.” Ezért szerinte nincs szüksége a magyarságnak erre a posztra. „2006 és 2010 között az első Fico-kormányzat idejében sok konfliktusunk volt a hatalom gyakorlóival. De a kisebbségi kultúrára szánt támogatásokat viszonylag problémamentesen kezelték, annak ellenére, hogy nem volt magyar nemzetiségű kormánybiztos. Ezért is hangsúlyozzuk, csak a pénzosztás miatt hosszú távon rendkívül káros, hogy egy magyar nemzetiségű, a magyar választók bizalmából mandátumot kapott párt legitimizálja a Fico-féle kormányzat nemzetiségpolitikáját.” Berényi szerint két éve nincs olyan erő a parlamentben, mely képviselné a szlovákiai magyarság érdekeit. A pártelnök beszédét egy komoly politikai jóslattal felérő figyelmeztetéssel zárja: „Ha középtávú utunk végén, 2016-ban sikerül visszajutnunk a parlamentbe, a magyar megmaradás és gyarapodás témái újra a szlovák közélet részévé válnak. Ha ez nem sikerül, talán örökre lekerülnek a napirendről, ami tragikus következményekkel járhat az itt élő magyar közösség számára.” Magyarán: ha négy év múlva sem sikerül a bejutás, befellegzett - így válasszanak a küldöttek ma.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?