Berényi: El kell kerülni a felvidéki magyarok meghurcolását a választások során

Pozsony |

<p>Ki kell küszöbölni annak lehetőségét, hogy a magyar választójogi törvény kapcsán a szlovák hatóságok felvidéki magyarokat hurcoljanak meg - mondta az MTI-nek adott nyilatkozatában Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke szerdán.</p>

A felvidéki magyar párt politikusa ezt annak lehetősége kapcsán hangsúlyozta, hogy amennyiben a magyar választójogi törvény vonatkozó szabályozása lehetővé tenné, hogy a szlovák hatóságok tudomást szerezzenek azoknak a felvidéki magyar állampolgároknak a személyazonosságáról, akik nem tettek eleget a bejelentési kötelezettségnek, előfordulhatna, hogy ezeket a személyeket a szlovák hatóságok meghurcolnák.

"Ismerve Malina Hedvig ügyét, tudjuk jól, hogy a szlovák kormányzat nem fogja kihagyni annak lehetőségét, hogy megfélemlítsen, erőt demonstráljon és példát statuáljon azokon, akik felvették a magyar állampolgárságot és azt nem jelentették be, de ugyanakkor a magyar választási eljárásnak megfelelően nyilvánosságra kerül a nevük" - mutatott rá Berényi József. Hangsúlyozta: komoly a tét, hiszen az érintettek a hatósági eljárás következtében egzisztenciálisan ellehetetlenülhetnek, egész családok kerülhetnek kritikus helyzetbe.    Hozzátette: az MKP már korábban, a KMKF és a MÁÉRT ülésein külön kéréssel fordult minden magyarországi parlamenti párthoz azt hangsúlyozva, hogy fontosnak tartja: Magyarország küszöbölje ki annak lehetőségét, hogy a felvidéki magyar kettős állampolgárok személyazonossági adatai a szlovák hatóságok birtokába jussanak. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?