Benne vagyunk egy skatulyában

Fodor Gábor Magyarország volt közoktatási és művelődési minisztere, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) ügyvivője, parlamenti képviselő. Ő képviselte tegnap Magyarországot a visegrádi négyek tizenöt évéről szóló pozsonyi kerekasztal-beszélgetésen. De mi nem erről, hanem a magyarországi kormányalakításról és az aktuálpolitikai helyzetről kérdeztük.

A magyarok már cizelláltabban, okosabban látják a politikátSomogyi Tibor felvételeEgy szavazattal maradt le az SZDSZ-ben a parlamenti alelnöki tisztségért folytatott küzdelemben Világosi Gáborral szemben. Maradt az ellenzéki pozíciója a párton belül?

Minden normális demokratikus pártban van ellenzék. Volt, amikor én voltam a főáram, most az ellenzék vagyok. Félreértés ne essék, egy kívülállónak, aki nem ismeri a párt belső viszonyait, esetleg mind-ez furcsán hathat, de a vitáink ellenére közösek az alapok. Noha kritikusak vagyunk a pártvezetéssel szemben, a jelentősebb megpróbáltatások előtt el szoktuk ásni a csatabárdot.

Folyik a kormányalakítás, nevek röpködnek a levegőben, hogy ki milyen miniszter lesz. Az ön neve is elhangzott mint lehetséges igazságügyi miniszteré. Jelölése az Országgyűlés alelnöki tisztségére azt jelenti, hogy nem vállal miniszteri funkciót?

Ma még nagyon képlékenyek ezek a tárgyalások, nyilvánvaló, hogy a sajtó találgat és kombinál, ez így van rendjén. Én hajlandó vagyok arra, hogy kormányzati szerepet vállaljak, ha az SZDSZ is úgy gondolja, hogy van olyan tárca, amelyet magának kíván, s úgy gondolja, hogy azt én tudnám vezetni. A parlamenti alelnökség egy hirtelen jött javaslat volt, nem zárkóztam el tőle. Az egyszavazatos vereség egyébként jó eredménynek tekinthető.

Mely tárcák a legfontosabbak az SZDSZ számára?

Hagyományosan a jogállam, a tiszta közélet, az emberi jogok kérdése az, ami a fundamentuma a liberálisoknak. A másik ilyen fontos terület a gazdaságpolitika. Az SZDSZ régóta arról ismert, hogy kiegyensúlyozott gazdaságpolitikát folytat, mi a liberális gazdaságpolitikáról nem mondhatunk le. Ma egyébként a legfontosabb Magyarország számára a költségvetési egyensúly megteremtése. A harmadik terület az egészségügy, hiszen az SZDSZ sokat beszélt arról, hogy van egészségügyi reformprogramja, amit meg akar valósítani. De természetesen más területek is szóba kerülhetnek.

Hogy látja Magyarország 2006-os helyzetét? Egyetért azzal, amit többen állítanak, hogy Magyarország elvesztette gazdasági pozícióit a térségben?

Úgy látom, hogy a magyar gazdaság tűrhető helyzetben van, képes komoly növekedést produkálni, jók a mutatóink. Ami rossz, az a költségvetés; az egyik legroszszabb az Európai Unión belül. Az ország versenyképességét veszélyezteti, tehát ezen változtatni kell. Ezért akar az új kormány reformokat, amikkel nem lehet spórolni, s amik a kezdeti időben bizonyosan népszerűségvesztéssel járnak. Ez az ellentmondás jellemzi ma Magyarországot, de én optimista vagyok. Magyarország egy érett, felnőtt ország, s most ezt nem azért mondom, hogy minket és nem az ellenzéket választotta. Egyszerűen a rendszerváltás óta most először volt képes arra az ország, hogy egy hivatalban levő koalíciót ismét megválasszon. A magyarok már cizelláltabban, okosabban látják a politikát.

Mintha megkopott volna a liberalizmus Magyarországon. Hogyan látja a liberalizmus és pártja jövőjét? Hiszen mintha a liberális eszméket folyamatosan lenyúlná az SZDSZ-től az MSZP.

Kétségtelenül az eddigi legliberálisabb miniszterelnöke van ma Magyarországnak, és paradox módon ez nekünk liberálisoknak problémát jelent. De nem kell félnünk, fel kell vennünk a versenyt, örülnünk kell annak, hogy van kihívás. Az biztos, hogy az SZDSZ-nek is jó néhány tételben változtatnia kell a politikáján. A választáson elért hat és fél százalék nagyon szép eredmény, de nem lehetünk elégedettek. Optimista vagyok a liberális politika jövőjét tekintve Magyarországon, Európában mindegyik meghatározó politikai irányzat szerves része lett a liberalizmus. Magyarországon a liberális minimum még hiányzik a közgondolkodásból, de folyamatosan megteremtődik. Tehát van perspektíva a liberálisok előtt.

Sokan azt állítják, markánsabban kellene megjelennie az SZDSZ-nek, mint ahogy ezt megtette az MDF.

Az SZDSZ-nek korrektnek, kiszámíthatónak kell lennie – minden párttal szemben. Ragaszkodunk az értékeinkhez, de senkit nem szabad ellenségnek tekintenünk, s mindenkivel korrekt hangon kell tárgyalnunk.

A Fidesszel ez most elképzelhetetlennek tűnik...

Én alapítója vagyok a liberális Fidesznek. A mai Orbán Viktor köszönő viszonyban sincs az akkori Orbán Viktorral, de ez nem jelenti azt, hogy több Fideszessel ne tudnék szót érteni, még akkor is, ha értékvilágunk már jelentősen eltér egymástól.

El tudja képzelni azt, hogy valamikor a jövőben akár egy Fidesz–SZDSZ koalíció alakuljon? Nem négy, hanem mondjuk nyolc év múlva.

Elméletileg abszolút elképzelhető. Ehhez azonban személyi változásokra van szükség, s azt gondolom, hogy elsősorban a Fideszben.

Mit gondol a mai Fideszről?

Nem illik egy másik párt belügyeibe beleszólni, de mivel a párt alapítója vagyok... Sajnos a Fidesz nem egy demokratikus párt belső viszonyait tekintve. Nincs pártellenzék, miközben minden demokratikus pártban van. Nincsenek egymással korrekt módon vitatkozó politikai irányok, csak egy van: a vezér akarata. Ilyenkor követnek el például olyan hibákat, amiket a Fidesz elkövetett a választási kampányban, mert nincs aki megmondja, hogy valami rossz. Miután második vereségét szenvedi el egy párt, akkor szokott jönni az alternatíva, egy másik csapat, amely másként csinálja, de a Fideszen belül ilyen nincs, csak központi irányítás van. Hosszú távon ez tarthatatlan. Néhány év múlva szerintem egy sokkal konszolidáltabb, több irányba nyitott pártot fogunk látni.

Ha egy határon túli magyart megkérdeznek arról, kit választana Magyarországon, nagy valószínűséggel azt mondja, a Fideszt. Ha arról kérdezik, melyik párt számára a leggyűlöltebb, valószínűleg azt válaszolja, az SZDSZ. Nem érzi úgy, hogy pártja elhanyagolja a határon túliakat, vagy rosszul kommunikálja elképzeléseit a kérdéssel kapcsolatban?

Ezért is nagyon örülök, hogy Pozsonyban lehetek. Személyesen nagyon sok határon túli barátom van. Az a tapasztalatom, hogy nagyon sok előítélet veszi körül az SZDSZ-t. Biztosan tehetünk erről, sokkal aktívabbnak kellene lenni a határon túli magyar politikában, szeretnénk szorosabb kapcsolatokat létesíteni főleg a fiatalokkal, de mindenkivel, azokkal is, akik kritikusan néznek bennünket. Az a benyomásom, hogy ha leülünk beszélgetni, azonnal oldódnak az ellentétek, s kiderül, az SZDSZ elképzelései nincsenek is olyan távol az itt élőkétől. Csak egyszerűen benne vagyunk egy skatulyában.

Kin múlik?

Nem akarom másokban keresni a hibát, egyszerűbb, ha magunkba nézünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?