Pozsony. Egymásnak esett az RTVS szerkesztőségének egy része és a közmédia vezetése.
Belviszály a közmédiában
Pozsony. Egymásnak esett az RTVS szerkesztőségének egy része és a közmédia vezetése. A szerkesztők nyomásgya-tkorlásról és áldatlan állapo-okról beszélnek, az RTVS vezetése pedig lódítással vádolja a szerkesztőket, illetve kétségbe vonja munkájuk szakmaiságát.
Nem csillapodnak a kedélyek a közszolgálati RTVS háza táján. A napokban a Ján Kuciak oknyomozó újságíró emlékére kiadott kitűzők miatt alakult ki kisebb csörte a híradás főszerkesztője és az újságírók között.
„Politizáló szerkesztők”
A kettős gyilkosság óta ugyanis az újságírók az összetartozás jelképeként viselik a kitűzőt a tv-riportok, tudósítások és az élő közvetítésekkor is. Az RTVS szerkesztői szerint múlt szerdán a híradás főszerkesztője, Vahram Chuguryan megtiltotta a kitűzők viselését. Azt állítják, a főszerkesztő politikailag motiváltnak nevezte a kitűzők viselését. Vahram Chuguryan szerint a szerkesztők felfújták az ügyet, ő pedig csak javaslatot tett a kitűzők mellőzésére.
Még le sem csillapodtak a kedélyek és kiderült, a Szlovák Rádió külföldi híradásának mintegy 25 éves tapasztalattal rendelkező munkatársától vált meg az RTVS. Oľga Baková szakmai körökben elismert, tapasztalt újságíró. Több évig volt a rádió külföldi tudósítója, nemegyszer háborús övezetből tudósította a közszolgálati médiát. Vezető pozícióját átszervezéssel megszüntették, és gyakorlatilag elfogadhatatlan (sofőr, technikus, grafikus) munkaköröket ajánlottak fel neki, melyeket elutasított.
Nyomást éreznek
Tegnap közel hatvan újságíró és szerkesztő írt nyílt levelet az RTVS csúcsvezetésének és az RTVS Tanácsának, melyben az áldatlan állapotokat ecsetelték. A szerkesztők szerint, bár eddig még szabadon végezhetik a munkájukat, éreznek nyomásgyakorlást feletteseik részéről. Kifogásolják azt is, hogy az SNS-jelölt Jaroslav Rezník vezérigazgató olyan egykori újságírókra cserélte le a híradás kulcsfontosságú vezetőit, akik politikusok szóvivőiként, illetve minisztériumok sajtóosztályain dolgoztak korábban.
Rezník támad
Válaszlépésként Jaroslav Rezník is támadásba lendült. Szerinte az új menedzsment lépéseivel az objektív, független és kiegyensúlyozott híradásra törekszik, vagyis a törvényben foglalt kötelezettségének próbál eleget tenni. Szerinte a levelet aláíró szerkesztők lódítanak, arról viszont nem beszélnek, hogy épp az RTVS új vezetése igyekezett őket a közszolgálatiság szellemének megfelelő munkára vezetni, miközben sokuk szakmaisága nem üti meg az elvárt mércét. Rezník szerint a szerkesztőség 80%-a fiatal és kevésbé tapasztalt szerkesztőkre cserélődött le. Az általuk készített és híradásba került tudósítások olyan szintre süllyedtek, hogy azok zaklatják a nézőket és a hallgatókat, mert tendenciózusak, szakmaiatlanok és gyakran a szerkesztők saját véleményét is tartalmazzák.
Mika és Maďarič
Rezník elődje, Václav Mika a közösségi hálón reagált az RTVS-nél folyó viszályra. A volt vezérigazgató korábban megfogadta, nem fogja kommentálni a közmédiánál történő eseményeket. Most arra emlékeztet, hogy az RTVS a híradásai előtt rendszerint lejátssza azt az önreklámot, melyben hangsúlyozza, még mindig az RTVS híradója a legmegbízhatóbb. „Vajon kinek köszönhetően a legmegbízhatóbb még mindig?” – tette fel a kérdést Mika. Hozzátette, menedzserként képtelen lenne szembeszállni azokkal, akiknek sikereit reprezentálja. Marek Maďarič (Smer) volt kulturális miniszter szerint az RTVS a tapasztalt kollégák elbocsátásával kockára teszi az utóbbi években kiépített bizalmat. „Maximálisan értem a szerkesztők nyílt levelét” – reagált Maďarič.
Szerettük volna kikérni a Pátria rádió vezetésének álláspontját is az ügyről, lapzártáig azonban nem értük el a főszerkesztőt. (ie)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.