<p>Anna Belousovová szerint Ján Slota azért akarja őt kizárni a Szlovák Nemzeti Pártból (SNS), mert attól fél, hogy versengésre kényszerítené. Belousovová szerint Slota ezt akkor sem tudja megakadályozni, ha a párt kizárja soraiból.</p>
Belousovová: Slota karácsonyi ajándéka a kizárási javaslat
Slota szerint Belousovovát már régen ki kellett volna dobni az SNS-ből. Kilátásba helyezte: ha a párt volt alelnöke továbbra is ártani fog az SNS érdekeinek, "nagyon keményen" fellépnek ellene. "Mi toleránsak vagyunk, de ami sok, az sok" - jegyezte meg Slota.
Mindazonáltal leszögezte: Belousovová esetleges kizárásáról az illetékes pártszervek hivatottak dönteni. "Erre van itt az elnökség és a fegyelmi bizottság" - pontosított az SNS első embere.
Slota elmondta, az őt újraválasztó szeptemberi tisztújító pártkongresszus előtt nem kampányolt Belousovová ellen, aki azonban így tett. Cáfolta, hogy "likvidálni" akarta volna vetélytársát, aki akkortájt ilyesmit állított. "Elsősorban sajnálom őt. Neki elsőként valamilyen terápiára kellene mennie, s úgy gondolom, ez testi és lelki egészségét szolgálná. Számomra ő nem téma" - fogalmazott Slota.
Belouosvová szerint olyan ember vádolja őt a pártérdekek megsértésével, aki mindazok után, amiket Szlovákiában tett, képes száz óriásplakáton boldog karácsonyt kívánni az embereknek. a kizárására vonatkozó javaslatot Slotától kapott karácsonyi ajándéknak tekinti. Mint mondta, Mikulásra azzal kedveskedett neki a pártelnök, hogy a novemberi helyhatósági választások előtt levétette az SNS csacai (Čadca) képviselőjelölt-listájáról.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.