Idén egy átlagos családnak akár 596 eurójába is kerülhet a karácsony
Békés, boldog és drága – idén sem lesz olcsó karácsonyunk
Nyakunkon az év legszebb ünnepe, amely elsősorban a szeretetről szól, ennek ellenére komoly anyagi vonzattal is rendelkezik. Bár az utóbbi években tapasztalt példátlan árvágta némiképp mérséklődött, a lakosoknak ezúttal is mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ha a terülj-terülj asztalka mellett néhány csinos csomagot is elhelyeznének a fa alatt.
- Melyik karácsonyi fogás hozzávalóit szerezhetjük be olcsóbban, mint tavaly;
- Miért kerülnek idén többe kedvenc karácsonyi süteményeink;
- Mennyibe kerül a karácsony 2024-ben egy átlagos családnak;
- Mit találnánk szívesen a fa alatt;
- Miből kívánjuk finanszírozni az ünnepi kiadásokat;
Vasárnap kezdődött az advent, ami az öröm és a várakozás mellett a költekezés időszaka is. A karácsonyra való felkészülés ugyanis hagyományosan az átlagosnál jóval nagyobb terhet ró a családi költségvetésre. A háztartások a tervek szerint idén legalább 11 százalékkal költenek majd többet, mint tavaly, ez a bőkezűség pedig a boltok bevételeiben is megmutatkozik. A kiskereskedők forgalma ebben az időszakban több tíz százalékkal magasabb, mint más hónapokban. A webáruházak mellett az elektronikai cikkeket, bútorokat, játékokat, sporteszközöket, kozmetikumokat, ruházati cikkeket és persze élelmiszereket árusító üzletek rekord nyereséggel zárhatják az évet.
Költséges menü
A Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatalának aktuális adatai szerint 2024 októberében az élelmiszerek és az alkoholmentes italok ára 5 százalékkal volt magasabb, mint 2023 azonos időszakában. Ha az egyes termékeket a drágulás mértéke szerint rangsoroljuk, akkor az olajok és zsírok (30,5 százalék) mellett a zöldségek (13,3 százalék) és gyümölcsök (11,9 százalék) is befértek az első háromba. Az édességek csaknem 6, a pékáru közel 4, a tej, a saját és a tojás pedig majdnem 2,5 százalékkal került többe, mint egy évvel ezelőtt. A húsáru a bevásárlólista egyetlen olyan tétele, amin akár spórolni is lehet, ugyanis 0,5 százalékkal kevesebbe kerül, mint 2023-ban. Összességében véve azonban elmondható, hogy az idei karácsonyi menü nagyjából 5-6 százalékkal kerül majd többe, mint tavaly.
Bár a teljes ételsor drágább lesz, a szenteste több szlovákiai családban is asztalra kerülő káposztaleves hozzávalói idén 56,61 euróból beszerezhetőek, míg tavaly csaknem 60 euróba kerültek.
A savanyú káposzta és a fokhagyma ára emelkedett ugyan, a hagyma, a kolbász, a burgonya, a napraforgóolaj, a sertéshús és a fagyasztott hal azonban jóval olcsóbb
– magyarázta Marek Nemky, az XTB elemzője.
Drágább sütemények
A sütéshez szükséges hozzávalók esetében azonban szó sincs hasonlóan kedvező fejleményekről.
Az idei évet a turbulenciák jellemezték, így számos termék piaci ára meredeken emelkedett. A legnagyobb szélsőségeket a kakaó, az olívaolaj, a vaj és a tojás rendszeres vásárlói tapasztalták
– összegezte Nemky, aki egyúttal azt is jelezte, a karácsonyi süteményekhez elengedhetetlen kakaó, csokoládé és vaj drágulása miatt kedvenc finomságaink előállítási költségei eddig nem látott magasságokba emelkedhetnek. Különösen akkor, ha a lisztet és a leves tésztát is számoljuk, amik idén szintén drágábban, mint tavaly. Emiatt még abban az esetben is több mint 34 euróba került majd a komponensek beszerzése, ha csak a legszükségesebbekre szorítkozunk.
Kiadás kiadás hátán
A sütés-főzés költségei azonban még mindig elenyészőnek bizonyulnak a többi kiadás mellett, amivel az ünnep együtt jár.
Idén egy átlagos családnak akár 596 eurójába is kerülhet a karácsony
– jegyezte meg Ivana Paráková, a Partners személyes pénzügyekért felelős szakértője, majd hozzátette, hogy ez a szám az élelmiszerek mellett tartalmazza a dekorációra, valamint az ajándékokra fordított összeget is.
A Focus ügynökség a Partners megbízásából készült felmérésnek tanulságai szerint a szlovákiai polgárok idén átlagosan 259 eurót terveznek ajándékokra költeni. A tényleges ráfordítás nagysága azonban a háztartások jövedelmétől függően változik. Míg a havi nettó 1 000 euróból gazdálkodó családok költségkerete 136 euró, addig a 2 600 eurónál is magasabb jövedelemmel rendelkezők készek akár 338 eurót is költeni.
Wood & Company elemzése szerint azokról a lakosokról sem szabad megfeledkezni, akik a rekordmagas infláció miatt két igen nehéz éven vannak túl. Ez különösen igaz az alacsony jövedelemmel rendelkezőkre, a munkanélküliekre, a gyermeket nevelő egyszülős háztartásokra és az idősek egy részére. Esetükben a karácsonyi bevásárlás költségkerete a feljebb említettnél jóval szerényebb, ami abban is megnyilvánul, hogy ajándékvásárláskor az olcsóbb termékeket, valamint a praktikus meglepetéseket részesítik előnyben.
Meglepetések sora
Mit találnánk szívesen a fa alatt? Idén a kozmetikumok, a ruhák, a közös élmények és a könyvek a legnépszerűbbek. A legkevésbé vágyott ajándékok listáját a gyógyszertári termékek, valamint a számítástechnikai eszközök vezetik
– mutatott rá a Focus ügynökség igazgatója, Martin Slosiarik szociológus.
Slosiarik egyúttal néhány tanáccsal is szolgált azoknak, akik nem tudják, mivel lepjék meg szeretteiket. A fiatalabb nők körében továbbra is az ékszerek, a ruhák és a könyvek a legnépszerűbbek, a korosabb hölgyek azonban a praktikus ajándékokat részesítik előnyben. Egy-egy új ruhadarabbal, esetleg kozmetikai csomaggal a férfiaknál sem lehet mellé lőni, az idősebb urak azonban a hobbijukhoz kapcsolódó ajándékoknak örülnek leginkább. A 25 év alatti fiatalokat főleg a mobil hozza lázba, de tanácstalanság esetén némi költőpénzt is szívesen vesznek.
Borítékba rejtett bankjegyeket egyébként leggyakrabban a nyugdíjasok ajándékoznak, a legnépszerűbb meglepetés azonban továbbra is a kozmetikumokat tartalmazó ajándékcsomag.
A közkedvelt ajándékok közül a sporteszközök (8,4 százalék), az ékszerek (8 százalék) és az órák (3,2 százalék) ára emelkedett a leggyorsabb ütemben, de a könyvekért is 3 százalékkal többet fizetünk, mint tavaly. A mobiltelefonokhoz és fényképezőgépekhez azonban olcsóbban juthatunk hozzá, mint 2023-ban.
A Focus adatgyűjtése a polgárok vásárlási szokásait is próbálta feltérképezni.
A válaszadók alig fele (45%) tervezi, hogy hagyományos módon, üzletekben vásárol. A megkérdezettek 31 százaléka inkább online, otthona kényelméből szerezné be a szükséges portékákat. Összességében véve azonban elmondható, hogy a webáruházak egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, különösen az 54 év alattiak körében
– hangsúlyozta Martin Slosiarik.
Tudatosabbak vagyunk
Annak ellenére, hogy a karácsonyi kiadások évről évre több pénz emésztenek fel, a lakosok egyre felelősségteljesebben állnak az ünnep finanszírozásához.
Fontos megállapítás, hogy nem tervezünk eladósodni, az ajándékok többségét a megtakarításainkból szeretnénk megvásárolni
– közölte Ivana Paráková, aki szerint a Focus által végzett felmérés alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a helyzet kedvezően alakul. Mindössze a megkérdezettek 2 százaléka jelezte, hogy kölcsönt vesz fel, vagy él a hitelkártyája biztosította lehetőségekkel. A válaszadók többsége azonban a spórolt pénzéből fedezné a kiadásait, esetleg az idei utolsó fizetéséből igyekszik kigazdálkodni a bevásárlást.
Paráková szerint ugyancsak örömteli hír, hogy a háztartások arra is gondolnak, hogy ne kezdjék üres zsebbel a januárt. Többségük a megnövekedett kiadások mellett is igyekszik egy kisebb összeget tartalékként átmenteni a 2025-ös évbe.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.