Beépíthető termőföldek

Pozsony. A jövőben a jelenleg termőföldként használt területet illeték befizetése nélkül is fel lehet használni más célokra, például útépítésre, lakásprogram céljára vagy ipartelepítésre.

Pozsony. A jövőben a jelenleg termőföldként használt területet illeték befizetése nélkül is fel lehet használni más célokra, például útépítésre, lakásprogram céljára vagy ipartelepítésre. Azonban az a szervezet, amely a termőföldet nem rendeltetésszerűen használja, degradálja, 10 ezer koronától 5 millió koronáig terjedő bírsággal sújtható – derül ki a földművelésügyi tárca törvénytervezetből, amelyet a kormány tegnap jóváhagyott. Simon Zsolt miniszter elmondta, az egyik cél, hogy a termőfölddel az érvényes település- és területfejlesztési koncepciók szerint bánjanak, kerülve az illegális kisajátítást. Azt is el szeretnék érni, hogy a nagyobb területet igénylő ipari parkok kialakításakor a kevésbé értékes földeket sajátítsák ki. Czajlik Katalin, az agrártárca szóvivője lapunkkal közölte, a kormányprogram szellemében jártak el, a tervezet egyik pontja azt tartalmazza: ha konkrét feltételek mellett különítenek el parcellákat a termőföldalapból, akkor azután később nem kell illetéket fizetni. Jelenleg kell ugyan fizetni, ám a mostani rendelkezés számos kivételt, kiskaput tartalmaz. (t, só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?