Tóth: Kočner külön kérte, hogy Kuciakot is figyeljék meg

Peter Tóth

A Kuciak-gyilkosság főtárgyalásának harmadik napján az a Peter Tóth fog vallomást tenni aki az újságírók megfigyelését végezte Marián Kočner számára.

13:45

Tóth beszélt két fényképről, melyeket állítólag Miroslav Kriak készített Ján Kuciakról. Ezeket aztán Tóth átadta egy pendrive-on Marian Kočnernak. Andruskó Zoltán, akit a gyilkosság ügyében már jogerősen elítéltek, korábban azt vallotta, hogy ugyanezeket a fotókat mutatta meg neki Alena Zsuzsová is, amikor megrendelte nála Ján Kuciak likvidálását.

A volt titkosrendőr arról is beszélt, hogy Alena Zsuzsová írogatni kezdett neki, miután Marian Kočnert letartóztatták. Tóth állítólag nem tudta, hogy kiről van szó, csak később jött rá. Miután 2018 szeptemberében letartóztatták Andruskót, Miroslav Marčeket és Szabó Tamást, Tóth elmondása szerint Alena Zsuzsová közvetve puhatolózni kezdett, vajon Marian Kočner nem működik-e együtt a rendőrséggel.

12:45

Peter Tóth volt titkosrendőr szerint Marian Kočner külön kérte, hogy Ján Kuciakot is figyeljék meg. A 28 megfigyelt újságíró listáját közösen állították össze. Kuciakot Marian Kočner tette a listára, vulgárisan és gyűlölettel beszélt róla. Meg volt róla győződve, hogy Kuciakot valaki szándékosan uszította rá. Tóth minderről a Specializált Büntetőbíróság előtt beszélt szerdán.

11:56

Tóth szerint Kočner "gyűlölettel a hangjában" beszélt Kuciakról.

11:32

Tóth azt mondja, Kočner azért kedvelte őt, mert nem húzta le őt pénzzel.

Tóth azt is állítja, hogy Kočner keze Norbert Bödörön keresztül Dušan Kováč speciális ügyészig is elég.

11:28

Tóth arról beszélt, hogy 2017-ben egy nyaraláson vett részt Kočnerral, ahol a vállalkozó felvetette, hogy mennyire zavarja őt, ahogy az újságok írnak róla. Kočner akkor azt mondta, hogy

elég lenne egy újságírót meggyilkolni, és akkor mindenki megijedne.

Tóth ezt cáfolta, állítva, hogy így sem lenne nyugalma. Kočner erre azzal válaszolt, hogy akkor megölnének még egyet, és aztán még egy politikust is, és akkor már tényleg nyugalom lenne.

10:30

"A legapróbb kétségem sincs afelől, hogy ezek ketten rendelték meg Ján Kuciak meggyilkolását"

- mondta Tóth Kočnerről és Zsuzsováról.

A bíróság 15 perces szünetet rendelt el.

10:25

Tóth azt állítja, hogy üzenetet kapott Kaliňáktól, mikor leadták a Kočner pártjához szükséges aláírásokat. Kaliňák azt üzente, hogy rengeteg a hamis aláírás, és ezért a pártot nem lehet bejegyezni.

Tóth megtudta, hogy a hamis aláírások nagy része Zsuzsovától származik, Mikor Zsuzsovát 2018 szeptemberében letartóztatták Kočner felhívta Tóthot, de először tagadta, hogy bárkit ismerne Komáromban. Másnap viszont többször is hívott és akkor már arról beszélt, hogy letartóztatták a neki tolmácsoló nőt Komáromban.

Tóthban állítása szerint ekkor fogalmazódott meg a gyanú, hogy az újságírók megfigyelésének valószínűleg semmi köze Kočner készülő műsorához.

10:10

Kočner 2017 októberében adta ki az utasítást, hogy kezdjék el Ján Kuciak megfigyelését. Állítása szerint kapott egy borítékot, amely 28 átvilágított újságíró adatait tartalmazta. Hozzátette: az újságírókat Miroslav Kriak és Štefan Mlynarčík figyelték meg.

Tóth azt állítja, hogy nem ismerte Kuciak cikkeit, amit utólag megbánt. Kočner állítólag panaszkodott neki az újságíróra, azt állítva, hogy Kuciak elfogult az irányában. Kuciakot három napig figyelték, ekkor a megfigyelést végző Miroslav Kriak azt mondta, hogy ennek nincs értelme, mivel Kuciak alig él társasági életet, tíz-tizenkét órát dolgozik a szerkesztőségben, aztán hazamegy.

Azt mondta, hogy ez a fiú úgy él, mint egy szerzetes.

10:05

Tóth szerint az egyik első megfigyelt újságító Štefan Hríb (Týždeň) lehetett. A megfigyeltekről fotókat készítettek, mivel így akarták bizonyítani Kočnernek, hogy dolgoznak. Tóth állítása szerint ekkor még mindig azt hitte, hogy az anyagok Kočner készülő portáljához kellenek.

9:56

Kočner 30 vagy 40 ezer eurót adott Tóthnak a megfigyelésre.

Galéria

9:50

Az újságírók megfigyelését Norbert Bödör is finanszírozta. Bödört főleg az érdekelte, hogy egyes újságírók milyen pártokkal vannak kapcsolatban.

9:48

A pártalapítás ötletével egy időben Kočner állítólag elkezdett beszélni Tóthnak egy műsorról, melyben az újságírók munkáját kritizálta volna, és ekkor merült fel, hogy bizonyos újságírókat meg is figyeljenek.

9:37

Tóth arról beszél, hogyan ismerte meg Kočnert a Technopol-üggyel és ifj. Michal kováč elrablásával kapcsolatban. Azt állítja Kočnertől információkat szerzett és hogy Pavol Ruskóval is találkozott. Ekkor ismerte meg a sýkora-féle bűnbandát, mivel Kočner František Bobélyt tette meg testőrének.

9:30

Tóth arról beszél, hogyan ismerte meg Kočnert a Technopol-üggyel és ifj. Michal kováč elrablásával kapcsolatban. Azt állítja Kočnertől információkat szerzett és hogy Pavol Ruskóval is találkozott. Ekkor ismerte meg a sýkora-féle bűnbandát, mivel Kočner František Bobélyt tette meg testőrének.

Korábban:

Peter Tóth volt titkosrendőr és újságíró vallomástételére délelőtt kerül sor, délután pedig az újságírók megfigyelését végző kommandó többi tagja, Miroslav Kriak és Štefan Mlynarčík vallanak majd.

Peter Tóth a vallomástétele előtt odament Ján Kuciak és Martina Kušnírová szüleihez és valamit mondott nekik halkan.

A bírónő figyelmeztette Tóthot, hogy nem beszélhet azokról a dolgokról, melyekben titoktartásra kötelezte őt a titkosszolgálat. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?