Az új érsek sólyomként csapott le Ján Sokolra

Nagyszombat |

<p>Amikor tavaly tavasszal Róbert Bezákot nevezték ki a kora miatt leköszönő Ján Sokol helyett nagyszombati érseknek, sokan felkapták a fejüket.</p>

Főként miután elolvasták az új, sok kérdésben elődjével szemben más nézeteket valló érsekkel készült interjúkat. A régi és az új egyházvezető közötti konfliktus nem váratott magára sokáig. Egy napokban kiszivárgott levél szerint – melyet Bezák még tavaly szeptemberben írt – az új érsek diplomatikusan „helyrerakta” Sokolt. A levél tanúsága szerint a nyugdíjazott érsek továbbra is visszajárt hivatalába, beleszólt az érsekség vezetésébe, és feltehetően figyelmen kívül hagyta az új főpásztor ajánlásait és utasításait. Bezák ezért kicseréltette az érseki hivatal zárait, Sokolt utasította, hogy ezentúl – ahogy a többi vendég is – a portán keresztül járjon be a hivatal épületébe, valamint megtiltotta neki, hogy az őszi eukarisztikus ünnepek alkalmával a nagyszombati székesegyházban és a bazilikában miséket celebráljon. Mindezt az idézett levélben tudatta vele. Sajtóértesülések szerint Sokolt szinte sokkolták a levélben leírtak és sokszorosítani kezdte az irományt. Az egyházmegye papjai szerint kész csoda, hogy ez csak most, több hónap után jutott hozzá a sajtóhoz.
„Nem szeretném elhomályosítani azokat az érdemeket, melyeket az egyház építésében szereztél, ám nem szeretnék a te kedves barátod pózában tetszelegni, aki már jóval püspöki kinevezése előtt örült a veled folytatandó együttműködésnek” – áll a levélben. Bezák szerint Sokolnak le kellene vonnia a konzekvenciát abból a tényből, hogy őt nevezték ki utána a nagyszombati érsekség élére. „Itt már a sorok közt sem kell olvasni” – írta Bezák. „Nem akarok és nem is fogok valamiféle nem létező közös együttműködést vagy kompromisszumos megoldásokat keresni” – fogalmaz ezzel kapcsolatban szokatlanul keményen az új érsek. Sokolnak a múltban több zűrös ügye is volt, az ŠtB aktái szerint együttműködött az állambiztonsággal, később Jozef Tisóról vallott nézetei verték ki a biztosítékot, az érseki hivatal átadásakor pedig kiderült, hogy több tízmillió koronával nem tud elszámolni. (MSz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?