Az SNS párttörvénye Ficónak látatlanban is tetszik, a Hídnak nem

fico danko bugár
Pozsony |

Látatlanban is támogatja Robert Fico kormányfő az SNS elképzelését a párttörvény módosításáról. A kormányfő az RTVS hétvégi vitaműsorában mondta, hogy úgy is szimpatizál egy ilyen elképzeléssel, hogy még konkrét javaslatokat mindeddig nem látott. 

Az SNS hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy dolgozik a pártok működését szabályozó törvény módosításán, s bár a korábbi bejelentések szerint a konkrétumokat Andrej Danko mozgalma tavaly ősszel akarta bemutatni, erre mindeddig nem került sor. 

A koalíciós pártok közül csak a Híd jelezte, hogy nem ért egyet az SNS azon elképzelésével, mely szerint a parlamenti politizálásban csak meghatározott számú taggal rendelkező párt vehetne részt. Lapértesülések szerint az SNS ezen szabályok alapján akarná felosztani a most létező pártokat országosakra és regionálisakra. Ha teljesítik a feltételeket, indulhatnának az országos választásokon, ha nem, csak helyi, illetve régiós szinten politizálhatnának, és az országos induláshoz össze kellene olvadniuk más pártokkal. 

„Van elképzelésünk, milyen intézkedések biztosíthatnák be a standard pártok működését, a minimális taglétszám meghatározása nem tartozik ezek közé. Nem gondolom, hogy a párttagok minimális számát törvényben kellene meghatározni” – mondta Debnár Klára, a Híd szóvivője. A további tárgyalásoktól nem határolódnak el. 

A tervezet állítólag egy olyan szabályozást is tartalmazhat, mely alapján az egyszer beszüntetett pártok képviselői más mozgalom színeiben nem indulhatnának ismételten a parlamenti választásokon. Azt, hogy mikor mutatják be a kész törvénytervezetet, egyelőre nem tudni. (TASR, dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?