Az SNS miatt romlott meg a magyar-szlovák viszony

Pozsony |

<p>Robert Fico kormánya nem használta ki eléggé a korábbi nagy gazdasági növekedést fejlesztések megvalósítására – véli az IVO társadalomkutató intézet. A tavalyi évet értékelő jelentésében leszögezi, a kormány a megnövekedett bevételeket sokszor a választók szimpátiájának megnyerésére használta fel. Robert Fico kabinetjének nemzetiségi politikájáról, a magyar kisebbség helyzetéről, és a Szlovák Nemzeti Párt magyar-szlovák kapcsolatokra gyakorolt hatásáról Grigorij Mesežnikov politológussal, a jelentés egyik szerzőjével beszélgettünk.</p>

Milyen volt a tavalyi év a szlovákiai nemzeti kisebbségi politika szempontjából, hogyan értékelhető a kisebbségek helyzete?

Annak vagyunk a tanúi, hogy a polgári társadalom építése címszó alatt a kormány a nemzetállami jelleget erősíti. Ez a jelenlegi kabinet koncepciója, amely összetételéből is adódik. A kezdetektől arra figyelmeztetünk, hogy a Szlovák Nemzeti Párt – amelynek szerintünk a nemzetiségi kapcsolatok területén a modern demokráciával összeegyeztethetetlen elképzelései vannak – kormánytagsága bonyolítja a helyzetet. Ez 2007-ben és 2008-ban is beigazolódott, mert tovább romlott a nemzetiségi kapcsolatok terén a társadalmi légkör, rosszabb lett a magyar–szlovák államközi viszony, és sajnos már konkrét, gyakorlati lépések is születtek, amelyek rontják a nemzeti kisebbségek helyzetét.

Az IVO évértékelő tanulmánya szerint a nemzetiségi politika további alapvető problémája Szlovákiában, hogy konfliktusba került a polgári és etnikai alapú politika. Ez alatt mit értsünk?

Szlovákiának polgári alapú politikát kellene folytatnia, hogy a szlovákiai magyarok, csehek, ruszinok, ukránok, romák és más nemzeti kisebbségek az ország polgárának érezzék magukat, emellett vállalhassák a saját etnikumukhoz való tartozást, úgy mint a szlovákok. A gyakorlati politikában azonban tavaly az jvált általános jeneséggé, hogy a törvények, rendelkezések, intézkedések a szlovákoknak készülnek, nem pedig az ország állampolgárai számára. Szlovákiában, tekintettel a történelmi hagyományokra, egyértelműen különbséget kell tenni az államiság, vagyis a bizonyos államhoz tartozás, és a kulturális-nyelvi, azaz a nemzeti identitás között. A szlovák kormány az összes állampolgár kormánya, intézkedéseit tehát nemcsak a szlovák nemzet számára, hanem valamennyi polgár számára kell meghoznia, tekintet nélkül azok etnikai hovatartozására. Ezt így kellene deklarálnia. Valójában azonban már a kormányprogram meghirdetésével a nemzetállam erősítésének politikája indult meg.

Vagyis egyértelműen romlott a nemzeti kisebbségek helyzete?

Törvényi, adminisztratív szempontból több olyan lépés történt, amely rontja a magyar kisebbség helyzetét. Ott van az oktatásügyi törvény módosítása, amellyel a magyar helységnévhasználatot korlátoznák a tankönyvekben, ez az ügy még nem ért véget, hiszen az SNS az alkotmánybírósághoz akar fordulni. De ott van például a magyar iskolák finanszírozása körüli botrány is. A kormány ugyan deklarálja a status quo, a megszerzett jogok megőrzését, bár hosszú távon ez is zsákutca, semmilyen status quo nem lehet működő politika egy dinamikus világban. A kormány a két év alatt meg sem próbált saját koncepciót, stratégiát felállítani a nemzetiségi kérdésekkel kapcsolatban, és keresni az ellenzék, a kisebbségek képviselőinek támogatását, nem próbált még társadalmi párbeszédet sem kezdeményezni ebben a témakörben. Ezzel pedig eleve kizárta a nemzetiségi viták, konfliktusok megelőzésének lehetőségét. A legszomorúbb az egészben az, hogy a helyzet már odáig fajult, hogy a szlovákok homlokegyenest másképp tekintenek a szlovák–magyar kapcsolatokra, mint a magyarok. Szerencsére azonban ez még nem mutatkozott meg a hétköznapi emberi kapcsolatok romlásában a szlovákok és a magyarok közt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?