Az SaS-nek nem tetszik Somogyi javaslata a magántulajdonról

Pozsony |

<p>Somogyi Szilárd, a Szabadság és Szolidaritás parlamenti képviselője korlátozná a magánvagyont, azt állítja, az embereknek csak annyit kellene birtokolniuk, amennyi személyes szükségleteik fedezéséhez szükséges.</p>

A képviselő szerint a kapzsiság az emberek génjeibe van kódolva, ezért meg kell szüntetni a feltételeket ahhoz, hogy ki tudja fejteni a hatását.

A választási lista 16 helyén levő képviselő-jelölt álláspontjával pártja nem azonosul. „Ez Somogyi úr magánvéleménye, amellyen az SaS nem azonosul” – mondta Tatiana Tóthová, a párt szóvivője.

Somogyi az Aktuality.sk portálnak nyilatkozva fejtette ki: „ahogy az elolthatatlan tüzet sem lehet megállítani csak azzal, hogy eltávolítjuk az éghető anyagot, az emberi kapzsiságnak is határt kell szabni.”

A képviselő később Facebook-oldalán azt írta, hibát követett el, amikor nem fejtette ki elégséges módon, mit ért a korlátozandó tulajdon alatt. „Nem a hétvégi házra, autóra, házra, yachtra gondoltam, hanem a tőkeeszközökre és a kumulált tőkére” – pontosított.

Grigorij Mesežnikov politológus szerint Somogyi javaslata inkább tekinthető kommunistának, mint liberálisnak. „Ez a javaslat liberálisnak nem mondható, inkább a kommunistáktól vagy a szocialistáktól vártam volna hasonlót. Amellett, hogy egy ilyen javaslat nem áll jól egy liberális politikusnak, jogilag sem tartom kivitelezhetőnek” –  mondta.

A szakértő véleménye szerint Somogyi javaslata egy a Gorilla-ügyre reagáló túlzó válaszreakciók közül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?