Az SaS feljelentést tett a csallóközi kavicsbányászattal összefüggésben

D4/R7
Pozsony |

Anna Zemanová (SaS) ellenzéki képviselő feljelentést tett ismeretlen elkövető ellen lopás és a környezet veszélyeztetésének, illetve károsításának bűncselekménye ügyében. Zemanová szerint fennáll a gyanú, hogy a csallóközi vízvédelmi területen jogosulatlanul bányásznak kavicsot a D4-es és az R7-es pozsonyi körgyűrűjének építéséhez.

 

„Fennáll a gyanú, hogy valaki törvénytelenül gazdagszik meg ezen. Ezért tettem feljelentést, és egyben jelentettem az esetet az Agrárkifizető Ügynökségnek is, mivel elképzelhető, hogy ezekre a területekre is pályáztak közvetlen mezőgazdasági támogatásért” – tette hozzá.

Ľubomír Galko, az SaS alelnöke hangsúlyozta: a liberálisok támogatják az infrastruktúra kiépülését. „A körgyűrű építése mellett vagyunk, de ragaszkodunk hozzá, hogy az építkezések során hatékony ellenőrzési mechanizmusok érvényesüljenek. Nem lehet úgy építkezni, hogy az állam lábbal tapossa a törvényeket, vagy tétlenül nézi, ahogy a neki dolgozó cégek teszik ezt. Felszólítjuk ezért Sólymos László (Híd) környezetvédelmi minisztert, hogy határozottan lépjen fel az ügyben” – jelentette ki a képviselő, hozzátéve: ha a miniszter nem lép, Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfőnek kell foglalkoznia a kialakult helyzettel.

Galko szerint a körgyűrű építésével kapcsolatban fennáll a gyanú, hogy az államnak dolgozó cégek törvénytelenül bányásszák a kavicsot. „A kavicsbányászáshoz többféle engedély kell, és járulékot is kell fizetni az államnak. Ha nem fizetnek, akkor ez lopás. Sólymos tud erről, és semmit sem tesz” – fűzte hozzá.

 

Kapcsolódó cikkünk

A rendőrség október 15-én Pozsony megye több pontján is razziát tartott környezeti bűncselekményekkel összefüggésben.

A hatóságok még júliusban indítottak büntetőeljárást hulladék szabálytalan kezelése ügyében azzal a gyanúval összefüggésben, mely szerint a volt malomligeti autóbusz-pályaudvar területéről szennyezett földet szállítottak a D4-es autópálya és az R7-es gyorsforgalmi út építéséhez Pozsonypüspöki és Pozsonyivánka környékére. A gyanú szerint a körgyűrű építéséhez veszélyes építőanyagot és építési hulladékot használhattak fel a horvátjárfalui holtág térségében is.

Az építkezést kivitelező konzorcium képviselője korábban azt állította, hogy a pozsonyi körgyűrű építése során csak érvényes minőségi tanúsítvánnyal rendelkező alapanyagokat használnak fel. Hozzátette: az építőanyagok minőségét szigorú kritériumok alapján ellenőrzik. Az egyik feltétel a talajszennyezés zéró értéke.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?