Az Összeférhetetlenségi Bizottság pénzbírságot szabott ki Lajčáknak

Miroslav Lajčák
Pozsony |

A parlament Összeférhetetlenségi Bizottsága pénzbírságot szabott ki Miroslav Lajčák (Smer-SD-jelölt) külügyminiszternek, mivel a vagyonbevallásában nem tüntette fel, hogy társtulajdonosa egy Berkenyéd (Jarabina) községben lévő háznak. A büntetés összege Lajčák háromhavi fizetését teszi ki.

 

A Lajčák ellen indított eljárás még tavaly kezdődött, de a szavazást akkor elhalasztották. Peter Kresák (Most-Híd) bizottsági tag ugyanis arra figyelmeztetett, hogy a köztisztviselő ellen indított eljárást leállítják, ha az a szavazás előtt lemond tisztségéről. Kresák arra utalt, hogy Lajčák akkoriban adta be a lemondását. Andrej Kiska ezt akkor nem fogadta el, Kresák pedig azt javasolta, hogy még várjanak a szavazással.

A bizottság azzal az indokkal szakította félbe a tárgyalást, hogy még megvárják, hogyan alakul a Lajčák lemondása körül kialakult helyzet: a miniszter tényleg befejezi-e a kormányon belüli tevékenységét vagy képviselőként továbbra is a kormány tagja marad. Lajčák végül maradt a miniszteri székében, és a bizottság meghozta a döntését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?