Az ombudsman nem fog javasolni alkotmánybíró-jelölteket

alkotmánybíróság2
Pozsony |

Mária Patakyová ombudsman nem fog javasolni alkotmánybíró-jelölteket. Michaela Pavelková, az ombudsmani iroda szóvivője elmondta: Patakyová az ötödik választás előtt is élni kívánt ezzel a lehetőséggel, a potenciális jelöltek azonban visszautasították az ajánlatát. Jelölteket légkésőbb hétfő délig lehet javasolni.

Patakyová az érdektelenséget és a motiváció hiányát a politikai megosztottság számlájára írja.

„Egyes képviselők és képviselőnők felelőtlen eljárása az alkotmánybíró-jelöltek választásán negatívan hatott a megszólított potenciális jelöltekre, akik emiatt már nem akarnak indulni a következő jelöltválasztáson” – fejtette ki az ombusman, aki szerint az említett képviselők magatartása tiszteletlenég a legmagasabb szintű igazságszolgáltatási szervvel és Szlovákia állampolgáraival szemben is. Utóbbiak az igazságszolgáltatásba vetett maradék bizalmukat is elveszíthetik amiatt, hogy a parlament képtelen megválasztani a megfelelő számú jelöltet, és így működőképessé tenni az Alkotmánybíróságot.

Az alkotmánybíró-jelöltek következő, ötödik választására a szeptember 10-én kezdődő parlamenti ülésen kerül sor. A koalíción belül továbbra sincs egyezség a szavazás módját illetően. A Smer-SD ragaszkodik a titkos szavazáshoz, az SNS és a Híd a nyilvános szavazást szorgalmazzák. Bugár Béla, a Híd elnöke korábban a TASR hírügynökségnek kijelentette: nem fog engedni ebből a követelésből.

Februárban kilenc bíró helye üresedett meg az Alkotmánybíróságon. A parlamentnek 18 jelöltet kellett volna megválasztania, közülük nevezte volna ki az államfő a kilenc új alkotmánybírót. A képviselőknek eddig még nem sikerült megválasztaniuk a kellő számú jelöltet, vagyis tizennyolcat, csak tizennégyet.

A taláros testületben jelenleg hét bíró foglal helyet, a kívánt összlétszám 13. Zuzana Čaputová elnök asszony kijelentette: csak akkor fog újabb alkotmánybírókat kinevezni, ha teljes lesz a jelöltek létszáma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?