Az MKP a költségvetési tervezet szociális és egészségügyi fejezetéről

Pozsony |

<p>Németh Gabriellának, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) szociális és egészségügyi alelnökének elemzése a jövő évi büdzsé szociális és egészségügyi fejezetéről.</p>

Az Új Szó Online-hoz kedden eljuttatott állásfoglalást teljes terjedelmében tesszük közzé:

"Megszületett a szocialista kormány 2013-as költségvetési tervezete. Szociális biztonságot, állami paternalizmust ígért a kormányfő, ezzel szemben a középosztály és az átlagemberek  jövő évi kilátásai nem rózsásak. A költségvetési tervezet bevezetőjében Fico a lakosság legsebezhetőbb rétegének védelmét deklarálja, a sarokszámok azonban ennek ellenkezőjéről szólnak.

A választások előtt és után egyre-másra hangoztatta a Smer, hogy megóvja a leginkább rászorultakat, igazságosan osztja majd el a társadalmi javakat, gátat szab a szociális juttatásokkal visszaélők praktikáinak, a szociális segélyeket  személyre szabottá teszi, változásokat  eszközöl  az erőreszortoktól nyugdíjba vonulók nyugdíjának folyósításában, megoldást talál az egészségügyben uralkodó tarthatatlan pénzhiány rendezésére, és még sorolhatnám az ígéreteket, amelyekből a költségvetési tervezet szerint nem lesz semmi.

 

Egészségügy

Az egészségügy a tervezet szerint 1 399 110 348 eurót kap. Ebből 1 milliárd 330 millió a lakosság egészségügyi ellátásának biztosítására, 30 millió a megelőzésre és az egészségvédelemre, közel 24 millió az egyes programok képzésére és implementációjára, a többi továbbképzésekre, gazdasági mobilizációra és egyéb kisebb kiadások fedezésére kerül. Ez az összeg a 2012-es évhez viszonyítva 7 millió euróval magasabb ugyan, de még ez sem lesz elég az egészségügy kiadásainak fedezésére. Gondoljunk csak az orvosok és nővérek bérének rendezésére. Ráadásul ez az emelés elsősorban a szociális biztosításról szóló törvény módosítása folytán megemelt elvonásoknak és a megbízásra dolgozók jövedelme elvonásokkal való megterhelésének köszönhető, tehát elsősorban a bérből és fizetésből élőket sújtja. A kormány viszont a saját biztosítottjai után fizetendő elvonásokat az eddigi 4,33 %-ról 4 %-ra csökkenti majd. Tekintettel arra, hogy az elmúlt 2 évben az állami biztosítottak utáni bevétel közel 1 %-kal csökkent, ami már eddig is nehéz helyzetbe hozta a szolgáltatókat, a tervezett csökkentés az eladósodás mértékének további növekedéséhez és az egészségügy ellehetetlenítéséhez vezet majd. A Magyar Koalíció Pártja továbbra is az állami biztosítottak után fizetendő elvonások minimum 5 %-ban történő megszabását szorgalmazza.

A gyorsmentőszolgálat tevékenységére szánt összeg 2010-től folyamatosan emelkedik, nincs ez másként a 2013-as tervezet szerint sem, amely közel 13 millió euróval számol.

Ellenkezőleg 1,68 millióval kevesebb jut a Közegészségügyi Hivatalnak, illetve a  Regionális Közegészségügyi Hivataloknak is. Marad viszont a 2012-es évi szinten a Toxikológiai Központ, a Drogfüggő Gyógyintézet és a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ támogatása, ami tekintettel a függőségben szenvedők számának növekedésére, egyáltalán nem indokolt.

Pozitívuma a 2013-as költségvetési tervezet egészségügyi részének, hogy az Egészségügyi Felügyeletnek szánt összeget célirányosan megemeli a DRG rendszer bevezetésével járó költségek önrészének térítésére.

 

Szociális fejezet

Az állami költségvetés  szociális fejezete 2 milliárd 146 millió euróval számol, amelyből a legnagyobb összeget, mintegy 1,7 milliárd eurót a szegénység növekedésének megállítására és a szociális kirekesztettség csökkentésére költik majd. Ide tartozik az összes állami juttatás, mint pl. az anyagi szükséghelyzetben járó támogatás, a családi pótlék, a szülői hozzájárulás, gyermekvédelem, családtámogatás. Figyelemre méltó, hogy az anyagi szükséghelyzetben járó támogatásra szánt összeg több mint 2 millió euróval kevesebb, mint 2012-ben volt, amit a jogosultak számának előrelátható csökkenésével indokolnak. A családi pótlékot csak az infláció mértékével emelik majd, és nem számol a költségvetés a gyermekvállalás ösztönzésével, illetve növekedésével. Többet szánnak ellenben az egészségkárosodottak kompenzációs hozzájárulására, ami 6,2 %-os emelést mutat. Ebből a fejezetből kerül kifizetésre a karácsonyi nyugdíj is, ami mintegy 65 millió eurót tesz ki.

Új munkahelyek létesítése

A foglalkoztatáspolitika közel 254 millióval gazdálkodhat, erre az állami költségvetésből 6,15 millió euró jut, ami közel 30 %-kal kevesebb, mint 2012-ben volt. A fennmaradó összeget EU-s forrásokból merítik majd. Az állami költségvetésből az új munkahelyek kialakításra szánt támogatások összege 2012-höz képest több mint 43 %-kal csökken. A létrehozandó új munkahelyeket a gazdasági fejlődés és konkurenciaképességi operációs programban feltüntetett intézkedések által támogatják majd 3,36 millió euró összegben, amelyet nagy valószínűséggel a Smer-közeli cégek között osztanak el.

További intézkedések

A költségvetés szociális fejezetében megjelennek azok a tervezett intézkedések is, amelyek a konszolidációs csomag részét képezik:

- a II. nyugdíjpillérbe történő elvonások 9 %-ról 4 %-ra való csökkentése, a belépés önkéntessé tétele;

- a nyugdíjak valorizációs mechanizmusának megváltoztatása - a nyugdíjak fix összeggel való emelése és a nyugdíjas infláció bevezetése;

- A nyugdíjkorhatárt az átlagéletkor középértéke szabja majd meg;

- A maximális kivetési alap emelése az egészségbiztosítás és a szociális biztosítás kiszámítása céljából – az átlagbér 5-szörösére;

- A szolidaritás növeléseként úgy szabják meg a szorzót, hogy az megemelje az alacsony nyugdíjakat és csökkentse a magasakat.

Összefoglalva tehát, a 2013-as költségvetési tervezet nem sok jót jósol az átlagembereknek, további megszorításokat vetít előre, nem tükrözi a Smer választások előtti ígéreteit.  A kormány nem tart attól, hogy túlságosan veszítene támogatottságából, az előttük álló bő 3 évben megengedheti magának, hogy olyan intézkedéseket hozzon, amelyek rövid távon szinten tudják tartani az államháztartási hiányt, de  tartós csökkentést nem eredményeznek. Nem is ez a cél, hiszen Fico szocialista kormánya a rövidlátó „utánam a vízözön“ filozófiát vallja. Ennek viszont egyaránt kárvallottjai leszünk mindannyian, politikai hovatartozástól függetlenül. "

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?